Minden ember életében vannak mélységek és magasságok. A kérdés az, hogy ki hogyan kezeli és éli meg ezeket. Fekete Lajosné Julianna mindig az Úr kezét fogva járt az úton. Négy gyermeke közül ketten a lelkészi pályát választották. Tragédiákat és mélységeket is megélt, mégis mindig, minden körülmény között megmaradt a hitben. A Téglási Református Egyházközség tagja nem tudja elképzelni az életét hit nélkül. 

Fekete Lajosné Julianna születésétől kezdve hitben nevelkedett. Heten voltak testvérek, családja katolikus volt, így ő is ezt a vallást örökölte és gyakorolta. Egészen a házasságkötéséig. Julika a vasúttársaságnál dolgozott, itt ismerkedett meg férjével, akinek édesapja református lelkészként szolgált Csarodán és Tákoson. - Amikor összekötöttük az életünket, számomra természetes volt, hogy nekem kell váltani. Így lettem református – meséli Julika. Tégláson éltek, az édesanyjánál. Kislányuk, Tímea még csak három hónapos volt, amikor egy csütörtökön elutaztak Csarodára. Pénteken egyházlátogatás volt a gyülekezetben, férje itt segített az édesapjának. Másnap viszont már dolgozott, így ő még késő este vonattal visszaindult Téglásra. - Nagyon fáradt volt, mert amikor csütörtökön elutaztunk Csarodára, előtte való éjszaka szolgálatban volt. A három hónapos pici gyereknek pedig új volt a hely, így nem sokat aludtunk azon az éjjelen. A férjem elaludt hazafelé a vonaton, és téglás helyett a következő településen, Újfehértón szállt le. A sineken indult el hazafelé. Észrevette ugyan a szembe jövő vonatot, valószínűleg el is lépett előle, de a szele elsodorta. Az esésnél a fejét ütötte be, ebbe halt bele – meséli Julika. Amikor arról kérdezem, hogyan tudta feldolgozni férje halálát, a válasz egyszerű: nagyon nehéz volt. - A temetésig el se hittem, hogy ez tényleg megtörtént. A temetésre nem is nagyon emlékszik, mert nyugtatót kapott. És ahogy meséli, még utána sokáig. A férjével sokat beszéltek a Bibliáról, a hitről, Istenről. Tudta, hogy félt a haláltól. - Amikor meghalt, sokáig nem tudtam, hogy mi történhetett vele – meséli Julika.  Hosszú ideig nem tudott belenyugodni abba, mit érezhetett a férje, amikor meghalt. Mint meséli, az Úr kegyességének érzi, hogy egy éjszaka álmot bocsájtott rá. Megjelent a férje, aki azt mondta neki, hogy ne féljen és ne idegeskedjen, mert semmit nem érzett, szinte átrepült az egyik életből a másikba. Ez hozott számára megnyugvást.  

Az élet minden területén érzi a Teremtő gondviselését Csige Lászlóné. A Nagyhegyesi Missziói Református Egyházközség gondnoka jól látja életében az Úr munkáját, és azon dolgozik, hogy a családjában és a gyülekezetében végzett szolgálatával mondjon köszönetet a Jóistennek.

Csige Lászlóné Margitka 1980-ben költözött Nagyhegyesre, Erdélyből, miután férjhez ment. A faluban akkor még nem volt templom, házaknál vagy a művelődési központban gyűltek össze a hívek az alkalmakra. „Nem kaptam erős vallású neveltetést, mert édesapám nem járt templomba.” Ennek ellenére már gyermekkorától kezdve meghatározó volt életében a hit. Nagyhegyesen is mindig eljárt az alkalmakra. Nagy öröm volt, amikor 1995-ben felépült a templom. „Kis közösség vagyunk, mindössze 20-25-en járunk rendszeresen az istentiszteletekre, de nagyon bensőséges. Számomra többet ér, hogy kevesebben ugyan, de igazi lelki közösséget alkotunk.”  

Margitka idén kezdte meg a gondnoki szolgálatot a gyülekezetben. Előtte hat évig volt presbiter. Amikor felkérték gondnoknak, először tiltakozott, nem érezte magát megfelelőnek a feladatra. Egy vasárnap hozta a fordulópontot. A templomból hazafelé menet döntötte el, hogy elvállalja a tisztséget. Úgy érezte, akkor nem is lenne keresni valója a közösségben, ha ő ezt visszautasítaná. „Olyan boldogsággal árasztott el engem az a séta hazafelé, hogy már alig vártam a következő vasárnapot, hogy bejelenthessem, elvállalom. Másabb most már az életem, még többet foglalkozom a hitélettel.” Margitka sokszor beszélget olyanokkal, akik még nem tagjai a gyülekezetnek, de érzi bennük a késztetést. Azt vallja, így tud a leghatékonyabban és a leghitelesebben a közösségbe hívni másokat. Több beteg, magányos testvérhez jár el a faluban rendszeresen, akiknek segít, beszélget velük. Idén nagy feladatnak érzi a gyülekezeti ház felújítását, amit most vásárolt a közösség. „Úgy érzem, hogy nekem, gondnokként egyházépítőnek kell lennem, meg talán védőnek is. Amit felépítünk, azt meg is kell védjük, hogy megmaradjon. De sokat kell még tanulnom.„ Példaként áll előtte az előző gondnok, aki mindent megtett a gyülekezetért. „Nagyon jó érzés, hogy mindig bővülünk, ha csak egy-egy új ember jön is el a templomba, annak is nagyon örülünk. Fontos feladatunk, hogy bátorítsuk azokat, akik szeretnének ellátogatni az istentiszteleteinkre. Azok, akik így jönnek el, megmaradnak a gyülekezetben.” – meséli.  

Több, mint 350 millió forintból építettek új tornatermet a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnáziumban. Az ünnepélyes átadást március 23-án tartották, ahol az intézmény diákjai és tanárai, a fenntartó Hajdúnánási Református Egyházközség, az egyházmegye, az egyházkerület és a város vezetése közösen adott hálát a fejlesztésért.

Kilenc hónap alatt épület fel az új tornaterem a hajdúnánási református gimnáziumban. Mintegy 326 millió forintot pályázati úton nyert az intézmény, uniós és állami forrásból, a gimnázium pedig 30 millió forintos önrészt vállalt. A régi tornatermet 15 millió forintból akadálymentesített rehabilitációs-gyógytestnevelési szaktanteremmé alakították át. Az új épület a mindennapos testnevelés feltételeinek kialakítását segíti a gimnáziumban. A tornaterem belső tere 30 méter hosszú és 15 méter széles, mely alkalmas kosárlabda, szivacskézilabda, tenisz, tollaslabda valamint röplabda versenyek megrendezésére is. A tornateremhez kapcsolódó épületrész két 30-30 fő befogadására alkalmas öltözőt, orvosi szobát, szaktanári irodát valamint szertárakat foglal magában. A gimnázium sportélete az elmúlt évtizedekben aktív és sikeres volt. Jelenleg elsősorban kézilabdában, mazsorettben és atlétikában érnek el kiemelkedő eredményeket az itt tanuló és sportoló diákok.

Huszonöt gyülekezetből összesen több, mint kétszázan vettek részt a Hajdúvidéki Református Egyházmegye idei hitmélyítő konferenciáján, Berekfürdőn, március 19. és 23. között. Fontosak a számok. De  talán még fontosabbak a betűk, melyekből szavak lesznek, s a szavak, melyekből történetek. Emberi történetek.

A gyász terhének súlya alatt, gyermek születése miatti hálaadással a szívekben, betegségből való felgyógyulás után, vagy olyan mélységből megszabadulva, amiből az ember egyedül nem képes kilábalni. Csak néhány azokból az élethelyezetekből, melyekből kiszakadva és hálát adva, vagy épp gyógyulást, vigaszt keresve érkeztek a résztvevők a hajdúvidéki egyházmegye csendeshetére. Emberi történetek, melyek a hét során lélektől lélekig hatottak, és az őszinte megnyílások sokszor a gyógyulást vagy épp az öröm megsokszorozódását segítette.   

Lélkben és igazságban. Ezt a címet viselte az idei csendeshét, melynek központi témája az volt, hogyan jelenik meg Isten tisztelete a Bibliában és életünkben. Emellett több előadás szólt a tévutakról és azok veszélyeiről is, a szektákról. Idén minden nap vezetett, csoportos beszélgetések adtak lehetőséget arra, hogy jobban elmélyítsék a résztvevők a hallottakat, és az átélteket. A beszélgetésekre sokszor a rendelkezésre álló majdnem egy óra is kevésnek bizonyult. Megrendítőek, meghatóak voltak az itt felszínre törő őszinte és mély érzések, élmények, történetek, melyeket nyílt őszinteséggel osztottak meg egymással a résztvevők. Feltöltötte és közelebb hozta egymáshoz a táborozókat az esténként spontán szerveződő éneklés, gitáros kísérettel. A sokszor órákig tartó együttlét jó levezetője volt az aznapnak, és egyben lelki ráhangolást is adott a másnapra.

Pedagógusként és presbiterként a fiatalok hitbéli nevelését, és a gyülekezet gyarapítását tartja fontosnak Pataki József. A matematika-fizika szakos tanár a Hajdúhadházi Református Egyházközség presbitere, és a gyülekezet fenntartásában működő Rózsai Tivadar Református Általános Iskola pedagógusa.   

Pataki Józseffel, munkahelyén ültem le beszélgetni az egyik szünetben. Hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy munkáját hivatásként, presbiteri tisztségét pedig Istentől kapott elhívásként éli meg.

Valóra vált álom

József 1999 óta gyülekezeti tag Hajdúhadházon. A református közösséghez akkor csatlakozott, amikor első gyermekét keresztelték. Mint mondja, hamar megismerték a gyülekezetben, és elfogadta a felkérést, amikor presbiteri tisztségre jelölték. Mindennek már tizennyolc éve. Amikor arról kérdezem, hogy presbiterként milyen feladatokat lát el, visszaemlékszik az elmúlt évekre: több bizottság munkájában is részt vett már. Pedagógusként például több évig tagja volt az oktatási bizottságnak. Mint mondja, régi álma volt – az akkori lelkipásztorral, Pál Csabával együtt - egy református iskola elindítása Hajdúhadházon. Több okból is szükségét érezték az intézmény életre hívásának. Egyrészt látták azt, hogy elöregedik a gyülekezet, és szükség van az utánpótlásra. Másrészt pedig szerettek volna lehetőséget biztosítani azoknak a szülőknek, akik fontosnak tartották gyermekük hitbeli nevelését, az iskolában is. Az álom végül valóra vált. 2009-ben megnyitotta kapuit Hajdúhadházon a református általános iskola.   

Kölesgolyó, fogkrémes tubus, mosogatás. Többek között ezekkel a férfiak és nők között örök vitatémákkal tart görbe tükröt Benedek Zalán a közönség elé Ádám és Éva című egyszemélyes vígjátékában. A színészt a házasság hete alkalmából a Hajdúböszörmény Bocskai téri Református Egyházközség hívta meg stand up comedy darabjával.

Megtelt az előadás helyszínéül szolgáló Baltazár Dezső Református Általános Iskola február 18-án este. A cím inkább témamegjelölés, a darabban ugyanis nem konkrétan az édenkerti Ádám és Éva történetét látják és hallják a nézők, hanem egy általában vett férfi-női pár mindennapi cívódásaiba kapnak bepillantást, sok humorral fűszerezve. A darabot egyrészt Benedek Zalán saját megfigyelései ihlették, másrészt azok a társadalmi problémák, amik ma tapasztalhatóak, mint az egyre szaporodó válások, a kapcsolatok felaprózódása, a nemi szerepek felborulása, és az, hogy egyre nehezebben köteleződünk el – vallja a szerző. A vígjáték során azokat az apró problémákat, élethelyzeteket jeleníti meg Benedek Zalán, amiknek felhalmozódása az évek során sok házasság végét jelentik. A nézői reakciók jól mutatták, hogy mennyire a valóságról és a mindennapi életről szóltak a helyzetek: többször lehetett látni sokatmondóan egymásra mosolygó párokat a teremben.