Hajdúvidéki Református Egyházmegye 

+36 54 527-063 

 4181 Nádudvar, Fő út 123.

Gyülekezetek

Oktatás

Idősgondozás

Börtönmisszió

Kabai Reformátusok

| |
Írta: Szabadi Árpád

„Kabai Reformátusok” címmel kiállítás nyílt a kabai
Gonda Ferenc Városi Könyvtárban.

2017. október 30-án, a Reformáció 500. évfordulójának előestéjén Sohajdáné Csoma Zsuzsanna református lelkész megnyitó beszédének kezdetén a 78. zsoltárból idézett:

„Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt.

Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak, hogy Istenbe vessék bizalmukat, ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.” (3-4. és 6-7.vers)

Az ige alapján utalt arra, hogy a „Kabai Reformátusok” elnevezés nem csupán a ma élő református embereket, a ma közösséget és erőt alkotó református gyülekezetet jelenti, hanem az elmúlt évtizedek, évszázadok kabai református polgárait, mindazokat, akiket mi őseinknek mondunk. Szüleink, nagyszüleink, dédapáink, dédanyáink hagyatéka tekinthető meg a Könyvtárban szépen rendszerezett formában. Megköszönte a Könyvtár vezetőjének és dolgozóinak a fáradtságot nem kímélő, gondos, szívből jövő gyűjtő és előkészítő munkát, mellyel megvalósították ezt a kiállítást. Felhívta a figyelmet arra, hogy múlt tárgyai nem csupán múltunkhoz tartoznak, mert jelenleg is élő és ható Kabán a Református Egyház, a Református Gyülekezet.

Gyökértől a faragásig - Formálni és formálódni

| |
Írta: Szabadi Árpád

Eltékozolt élet az, amely nem ismeri fel tálentumait, nem tudja, hogy mit vehet rajta, és mit adhat általa – mondja Nyári István fafaragó. A mester a Nyírmártonfalvai Református Egyházközség tagja, hitét és magyarságát egyszerre éli meg az ősi mesterségben.   

Nyírmártonfalva a Gúthi-erdő szélén áll, rengeteg fa van. Ha kimegyünk az erdőbe, olyan, mintha a templomba lépnénk be, mindenkit megérint az Úr. Ott azonnal érződik, hogy van Felettünkvaló – vallja Nyári István. A fafaragó mesterrel a nyírmártonfalvai általános iskolában ültem le beszélgetni, ahol igazgatóhelyettes, hiszen foglalkozása tanító. Amikor arról kérdezem, honnan jött a fafaragás iránti szeretete, azt meséli, nagyapja erdész volt és ezermester, akit ugyan nem ismert, de saját bevallása szerint, tőle örökölte a fa iránti vonzalmát. Már gyermekként is jó kézügyessége volt, az iskolapadból kikerülve azonban egy ideig nem foglalkozott a fával.

Tálentumainkat nem temethetjük el, így később újból kézbe vette ezt a nemes anyagot, és faragni kezdte. Először szekrényeket készített, majd kisfiának egy vasútmodell-pályát. Szeretett volna azonban jobban elmélyülni a szakma rejtelmeiben, ezért beiratkozott egy budapesti népi játék és kismesterség szakoktató képzésre. Itt minden szakmát meg kellett kicsit ismerni, így férfiként hímeztem, csipkét vertem, de nemezeltem is – meséli mosolyogva Nyári István. Bodajkra jártak táborozni, ahol elmondása szerint sokkal több és szebb munkát tudott készíteni, hiszen itt csak az alkotásra koncentrált. Jó volt a közösség is, a táborokban kovácsolódott össze a csapat. Azt meséli, egymásra is hatottak a szakmák, sokszor tanácsot is kértek a tanulótársaiktól.

„Ti sok verebecskénél drágábbak vagytok”

| |
Írta: Szabadi Árpád

Rendkívüli Közgyűlést tartott a Hajdúvidéki Református Egyházmegye október 28-án, a Balmazújvárosi Református Általános Iskola aulájában. A közgyűlésre azért volt szükség, mert Takács Tamás lelkipásztor és Takács Tamásné lelkésznő nyugdíjba vonulásával több tisztség is megüresedett az egyházmegyében.

„Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” Máté evangéliuma alapján hirdette Isten igéjét Somogyi László, a Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztora, a közgyűlés elején. A lelkész rámutatott, mi emberek értékesek vagyunk, de értékünket a megváltás adja. Istent és az Ő értünk tett áldozatát kell szem előtt tartanunk, mert csak az a maradandó, amit Isten dicsőségére cselekszünk.

Szabadi Árpád, esperesi jelentésében hálát adott a reformáció 500. jubileumáért. Kitért arra, hogy a reformációnak milyen fontos szerepe van az életünkre, gyülekezeteinkre, egyházunkra nézve. Reformálódás vagy deformálódás, pusztulás vagy életre segítés – ez a legnagyobb kérdése napjaink reformációjának – mondta az esperes. Megerőtlenedett az egyház, amin csak Isten segítségül hívásával lehet változtatni. Szabadi Árpád rámutatott azokra a kezdeményezésekre, amelyek a jó utat jelenthetik: a „Hirdesd az Igét!” program a gyógyulást, a megújulást szolgálhatja, a Szentlélek segítségével. Az esperes hálát adott az egyházmegyében az erőn felül szolgáló lelkipásztorokért, hitoktatókért, templomok és más épületek felújításáért, a megújuló gyülekezetekért, és a bizonyságtételekért.

Beregdarócon jártunk…

| |
Írta: Szabadi Árpád

A Hajdúvidéki Református Egyházmegye Nevelési – Oktatási Intézményvezetőinek találkozójára, 2017. október. 15-17. között került sor Beregdarócon. Harmadik alkalommal kaptunk lehetőséget a vezetett intézményeinkkel kapcsolatos kérdések, nehézségek, örömök megosztására. A beregdaróci együttlétünk egy vezetői továbbképzésnek, tréningnek tekinthető. Áldott vezetésben volt részünk a két nap során, hiszen egy nagyszerű, Isten által elhívott tréner által tanulhattunk. Dr. Szarka Miklós ref.lelkipásztor, pár- és családterapeuta, mentálhigiénikus szakember világított rá a témára, amit boncolgattunk a képzés során.

Reformáció hete Hajdúnánáson

| |
Írta: Szabadi Árpád

Mit tett Isten Hajdúsámsonban?

| |
Írta: Szabadi Árpád

Mintegy 30 millió forintból újították fel a hajdúsámsoni templom tornyát, 13 hónap alatt. Az összeget pályázat nélkül, adományokból, felajánlásokból gyűjtötték össze. Október 22-én tartott hálaadó istentiszteletet, ebből az alkalomból, a Hajdúsámsoni Református Egyházközség. 

Ködös és hideg vasárnap délután volt, amikor az ünnepi istentiszteletre gyülekeztek a hajdúsámsoni református templomban a hívek. A szemek és a mosolyok azonban melegséget, jókedvet és derűt árasztottak. Hálaadó szívekkel és lelkekkel telt meg a templom, ahol az ünnepi alkalmon Szabadi Árpád, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese hirdetett igét. Szabadi Árpád prédikációjában rámutatott: ahol külső építkezés van, ott belső, lelki épülés is tapasztalható, Isten népének szívében, és az Ő közösségében.

Az igehirdetést követően Lovász Krisztián, a Hajdúsámsoni Református Egyházközség lelkipásztorának beszámolóját – azaz inkább bizonyságtételét - hallgathatta meg az ünneplő gyülekezet. Régi álma volt a közösségnek a torony felújítása, anyagi forrása azonban nem volt rá. A lelkipásztor elmondta, az első lökést 2013-ban kapták, amikor Bölcskei Gusztáv püspök, a németországi Gustav Adolf Werk Alapítvány 5,4 millió forintos támogatását a templom felújítására irányította. Ezt követte két család felajánlása, szerettük temetése kapcsán, jótékonysági koncert, a Tiszántúli Református Egyházkerület 3,5 millió forintos, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye 1 millió forintos, majd Hajdúsámson önkormányzatának 2 millió forintos felajánlása. Pénzt, ingatlant, munkát ajánlottak fel a gyülekezet tagjai de sokan mellé álltak a felújításnak olyanok is, akik nem tartoznak a közösséghez. Több, mint 8 millió forint gyűlt így össze.

Reformáció ünnepe Hajdúböszörményben

| |
Írta: Szabadi Árpád

„Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni!” – regionális ifinap Nyíracsádon

| |
Írta: Szabadi Árpád

Negyedik alkalommal rendezte meg a Nyíracsádi Református Egyházközség október 14-én a Nyíracsádi Református Regionális Ifinapot, a helyi művelődési házban. Az idei alkalmon mintegy 80-an vettek részt, Nyírábrány, Hajdúsámson, Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Debrecen, Ottomány, és Érmihályfalva gyülekezeteiből. Áhítat, zenés dicsőítés, előadás, táncház, kézműves foglakozás és imaséta segítette a fiatalokat közelebb kerülni a Teremtőhöz.

„Jöjj! Erre Péter kiszállt a hajóból, és a vízen járva Jézus felé tartott.” (Mt 14,29) – szólt az Ige a fiatalokhoz a napkezdő áhítat elején. Igemagyarázatában Komor Csaba református lelkipásztor arra buzdította a gyülekezetet, hogy merjen mindenki kilépni a saját „hajójából”, megszokott környezetéből, lépjenek ki komfortzónájukból, mert így juthatnak csak közelebb a Teremtő Istenhez. Így teljesíthetjük be, amit az Úr ránk bízott, a parancsainak megtartása mellett, az ige hirdetését, saját életünkön keresztül. Az élet több területén, mind lelki, mind testi értelemben, fohászkodhatunk így az Úrhoz: „Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni!”

Design by: www.diablodesign.eu