Eltékozolt élet az, amely nem ismeri fel tálentumait, nem tudja, hogy mit vehet rajta, és mit adhat általa – mondja Nyári István fafaragó. A mester a Nyírmártonfalvai Református Egyházközség tagja, hitét és magyarságát egyszerre éli meg az ősi mesterségben.   

Nyírmártonfalva a Gúthi-erdő szélén áll, rengeteg fa van. Ha kimegyünk az erdőbe, olyan, mintha a templomba lépnénk be, mindenkit megérint az Úr. Ott azonnal érződik, hogy van Felettünkvaló – vallja Nyári István. A fafaragó mesterrel a nyírmártonfalvai általános iskolában ültem le beszélgetni, ahol igazgatóhelyettes, hiszen foglalkozása tanító. Amikor arról kérdezem, honnan jött a fafaragás iránti szeretete, azt meséli, nagyapja erdész volt és ezermester, akit ugyan nem ismert, de saját bevallása szerint, tőle örökölte a fa iránti vonzalmát. Már gyermekként is jó kézügyessége volt, az iskolapadból kikerülve azonban egy ideig nem foglalkozott a fával.

Tálentumainkat nem temethetjük el, így később újból kézbe vette ezt a nemes anyagot, és faragni kezdte. Először szekrényeket készített, majd kisfiának egy vasútmodell-pályát. Szeretett volna azonban jobban elmélyülni a szakma rejtelmeiben, ezért beiratkozott egy budapesti népi játék és kismesterség szakoktató képzésre. Itt minden szakmát meg kellett kicsit ismerni, így férfiként hímeztem, csipkét vertem, de nemezeltem is – meséli mosolyogva Nyári István. Bodajkra jártak táborozni, ahol elmondása szerint sokkal több és szebb munkát tudott készíteni, hiszen itt csak az alkotásra koncentrált. Jó volt a közösség is, a táborokban kovácsolódott össze a csapat. Azt meséli, egymásra is hatottak a szakmák, sokszor tanácsot is kértek a tanulótársaiktól.

Amikor dolgozik, népdalokat énekel, vagy azokat hallgatja. Ez inspirál, mert ez sokkal nyugodtabb környezetet teremt, mint a mai világban bármi más, ez hangol rá a faragásra – mondja a mester. A népzene közelebb hozza az embert a természethez, és odateszi mellé az Istent is. Amikor ketten vagyunk, a fa és én, erre van szükség. Amikor egy négymázsás fával dolgozok, nem hívhatom oda a fél falut, azt nekem kell megforgatni, egyedül, nekem kell eldönteni, hogyan tovább – meséli derűsen. Nagyon fontos, hogy ráhangolódjon a művész a fára. Mindegyikre rá van írva, hogy mi lehet belőle, vannak dolgok, amit ő dönt el. Mindennek megvan a saját szakralitása, a fának is – meséli. Amikor dolgozik, nem csak formál, hanem formálódik is. Arról mesél, hogy egy-egy munka előtt hosszú esték és beszélgetések telnek a tervezéssel, hogy mit tehet rá az adott fára. Nemrég a vámospércsi református templom kertjében állítottak fel egy kopjafáját, amit a reformáció 500. évfordulójára készített. Mint meséli, ennek a tervezésekor azon kellett elgondolkoznia, hogy mit jelent az embereknek a hit? Kinek mi adja a hitét, mivel tudja a legjobban felébreszteni a másik emberben, hogy ott az Isten? Ezen a jubileumra készült kopjafán, a szőlő a fő motívum, a másik oldalon pedig a gabona. Ezek a legerősebb jegyek, az úrvacsorai kellékek – mondja. A hátoldalán az Isten báránya látható, és a lángokból újraéledő Főnix madár. Nyári István azt mondja, hogy egy ilyen munka arra is jó, hogy az ember jobban beleássa magát ezekbe a szimbólumokba. A Főnix madár lehet például sas is, vagy pelikán, és ez mind egy magasabb lelki szintnek a jele - meséli. Fontos, hogy ha valaki ránéz, azt érezze, hogy az ő lelke is tud szárnyalni, és újjá tud születni. Minden munkánál meg kell nézni azt, hogy kiknek készül, milyen alkalomból és miért. Amikor ez találkozik az emberekkel, akkor mindenki megérzi az Istent – mondja Nyári István.

Amikor arról kérdezem, hogyan éli meg hitét a művészetben, az úrvacsorához hasonlítja a faragást. Nincs helye se felesleges beszédnek, vagy mozdulatnak, koncentrálni kell, s ha nem alázattal fordul oda az ember, akkor furcsa dolgok történhetnek. Egyszer egy négymázsás fa az ujjára esett. Mint mondja, vigyázott rá az Úr, mert nem tört el. Ez az egyetlen alkotása viszont, amit meggyaláztak, leöntötték piros festékkel – meséli.

Nyári István derűs, jókedvű személyiség, aki pozitív légkört teremt maga körül. Élete, hite, az ősök tisztelete, és mestersége iránti alázata mutatja, hogy mindenki lehet Igehirdető saját hivatásában.

Komorné Csernáth Erzsébet