Minden ember életében vannak mélységek és magasságok. A kérdés az, hogy ki hogyan kezeli és éli meg ezeket. Fekete Lajosné Julianna mindig az Úr kezét fogva járt az úton. Négy gyermeke közül ketten a lelkészi pályát választották. Tragédiákat és mélységeket is megélt, mégis mindig, minden körülmény között megmaradt a hitben. A Téglási Református Egyházközség tagja nem tudja elképzelni az életét hit nélkül.
Fekete Lajosné Julianna születésétől kezdve hitben nevelkedett. Heten voltak testvérek, családja katolikus volt, így ő is ezt a vallást örökölte és gyakorolta. Egészen a házasságkötéséig. Julika a vasúttársaságnál dolgozott, itt ismerkedett meg férjével, akinek édesapja református lelkészként szolgált Csarodán és Tákoson. - Amikor összekötöttük az életünket, számomra természetes volt, hogy nekem kell váltani. Így lettem református – meséli Julika. Tégláson éltek, az édesanyjánál. Kislányuk, Tímea még csak három hónapos volt, amikor egy csütörtökön elutaztak Csarodára. Pénteken egyházlátogatás volt a gyülekezetben, férje itt segített az édesapjának. Másnap viszont már dolgozott, így ő még késő este vonattal visszaindult Téglásra. - Nagyon fáradt volt, mert amikor csütörtökön elutaztunk Csarodára, előtte való éjszaka szolgálatban volt. A három hónapos pici gyereknek pedig új volt a hely, így nem sokat aludtunk azon az éjjelen. A férjem elaludt hazafelé a vonaton, és téglás helyett a következő településen, Újfehértón szállt le. A sineken indult el hazafelé. Észrevette ugyan a szembe jövő vonatot, valószínűleg el is lépett előle, de a szele elsodorta. Az esésnél a fejét ütötte be, ebbe halt bele – meséli Julika. Amikor arról kérdezem, hogyan tudta feldolgozni férje halálát, a válasz egyszerű: nagyon nehéz volt. - A temetésig el se hittem, hogy ez tényleg megtörtént. A temetésre nem is nagyon emlékszik, mert nyugtatót kapott. És ahogy meséli, még utána sokáig. A férjével sokat beszéltek a Bibliáról, a hitről, Istenről. Tudta, hogy félt a haláltól. - Amikor meghalt, sokáig nem tudtam, hogy mi történhetett vele – meséli Julika. Hosszú ideig nem tudott belenyugodni abba, mit érezhetett a férje, amikor meghalt. Mint meséli, az Úr kegyességének érzi, hogy egy éjszaka álmot bocsájtott rá. Megjelent a férje, aki azt mondta neki, hogy ne féljen és ne idegeskedjen, mert semmit nem érzett, szinte átrepült az egyik életből a másikba. Ez hozott számára megnyugvást.
A tragédia után Csarodán élt három évig a picivel. A parókián sokmindent máshogy élt meg - meséli. A három év után hazaköltözött Téglásra, újra dolgozni kezdett. Nyolc évig volt özvegy. A jelenlegi férje is református, három gyermekük született. Mint mondja, teljesen magától értetődőnek tartotta, hogy gyermekeit hitben nevelje. Végül közülük ketten is a lelkészi pályát választották. Amikor arról kérdezem, hogyan segítette a Biblia és az Ige a gyermekek hitbéli nevelésében, a válasz egyértelmű. - Én el sem tudtam volna képzelni másképp. A családunkban mindig természetes volt, hogy imádkozunk és templomba járunk.
Julika jelenleg is a Téglási Református Egyházközség tevékeny tagja. Igaz, amióta a lánya lelkész, az ünnepeket Sérrétudvariban tölti, ahol Tímea szolgál. Mert mint ahogyan mondja, ezeken az alkalmakon a lánya feladata a lelki, az övé pedig a testi táplálék biztosítása. Julika arról mesél, hogy ő mindig gondolt ebből a szempontból a saját lelkészére is. Amíg az ünnepeket otthon töltötte, mindig vitt egy kis ennivalót a Tiszteletes Asszonynak. Az apósa révén tudta, hogy ilyenkor sokszor épp csak annyi ideje van a lelkipásztornak a szolgálatok között, hogy gyorsan bekapjon valamit, főzni ilyenkor nincs idő. Én így segítettem, a Tiszteletes Asszonynak – meséli.
Hogyan látja eddigi életében az Úr munkáját? - Az úr vezet, ő mutatja az utat – mondja Julika. Mint meséli, egy negatív esemény, vagy egy rossz dolog is értelmet nyer később. Érzi, hogy mindig vezette az Úr. - Voltak persze mélységek az életemben, de végül mindig köszöntet tudtam mondani a Teremtőnek az életemért. Mindig kiemelt a mélységekből. Mai napig úgy érzi, hogy az Isten mindehol ott van, és szereti őt. - Ha bánat, vagy ha öröm ér, nekem mindig az az első, hogy összekulcsolom a kezemet - mondja.
Hit, remény, szeretet. Ez a három, a legnehezebb helyzetekben is mentőövet jelent azok számára, akik igaz hittel, életüket teljesen az Úr kezébe adva élik a mindennapokat. Mert a Teremtő nem könnyű utat igért az övéinek, hanem azt, hogy minden nap fogja a kezüket.
Komorné Csernáth Erzsébet