Hajdúvidéki Református Egyházmegye 

+36 52 370 169 

 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 12.

Gyülekezetek

Oktatás

Idősgondozás

Börtönmisszió

Generációk közti találkozó

| |
Írta: Szabadi Árpád

Többgenerációs gyülekezeti tábor

| |
Írta: Szabadi Árpád

Faültetéssel emlékeztek a reformációra Bárándon

| |
Írta: Szabadi Árpád

Három diófát ültettek március 22-én szerdán délután öt órakor a Bárándi Református Egyházközség parókiájának udvarán. A csemetékkel, a reformáció 500. évfordulójára emlékezett a gyülekezet az aznapi bibliaórán. A kis fákat Varga Sándor presbiter ajánlotta fel. Adományát köszönettel fogadta a közösség.

 

Károlyi Gáspár örökségében

| |
Írta: Szabadi Árpád

Ezzel a címmel hirdetett meg közös gyülekezeti kirándulást a Vámospércsi és a Nyírmártonfalvai Református Egyházközség. Az út célja az volt, hogy még inkább megismerkedjünk közös reformátori örökségünkkel és együtt járhassuk be Magyarország egy gyönyörű vidékét. A két gyülekezetből március 25-én 102 fővel indultunk útnak, hogy megérthessük, milyen tűz is lobogott Károlyi szívében, amely a teljes Szentírás magyar nyelvű lefordítására vezette.

A praktikum szempontjából Vizsolyba érkeztünk először, ahol is a csoport létszáma miatt két helyszínen, párhuzamosan ismerkedtünk meg Károlyi örökségével és szinte a szemünk elé tárulhatott az a kitartó elkötelezettség, amely életében minden vihar ellenére megmaradhatott. Feltárulkozhatott előttünk egy alázatos prédikátori alak, aki mindvégig önmagát az „Úristen szerény cselédjének” tartotta, hogy aztán a Krisztus kezét megragadva nyújthassa át a teljes magyar nyelvű Szentírást egyházának és nemzetének. Mindannyiunk számára tanulságos volt szembesülni az élő Istenbe vetett hű reménységével.

Utunk Göncre vezetett, ahol is a gyönyörűen felújított templom és múzeum megtekintése közben már nemcsak Károlyi örökségével ismerkedtünk meg, hanem egyházunk történetének fontos adalékai is elénk tárulhattak. A reformáció 500. évfordulóján volt nekünk is újra emlékeztetni magunkat az Isten által ránk bízott feladatra.

A következő állomásunk Sárospatak, ahol a magas létszám miatt ismét két csoportra kellett szakadnunk és így a csoport egyik fele a Református Kollégiummal és Nagykönyvtárral ismerkedett meg, míg a csoport másik fele pedig megebédelt ez idő alatt, majd utána a két csoport egymást váltva részesedett a lelki és a testi táplálékban. Sárospatakon a Rákóczi vár szépségét is felfedeztük, amely a Bodrog partján páratlan élményt nyújtott a lassan lemenő nap árnyékában. A csoport tagjainak nagy örömére a tartalmas kirándulás egy rövid tokaji megállóval teljesedett be a hazafelé vezető úton.

A hazafelé vezető úton már többen azt kérdezgették, hogy vajon az idei esztendőben hová megyünk még a két gyülekezet közösségében kirándulni? Én magam pedig mindeközben azon töprengtem, hogy Károlyi Gáspár mikor elkészült a Biblia lefordításával, akkor csak annyit mondott, hogy mindez „a nagy Isten dicsőségére és az Ő egyházának épülésére szolgál.” Nekünk az Úristen azt az örökséget ajándékozta, hogy szolgálatunk és életünk során részesít olyan csodákban, amely az Ő dicsőségére és egyházának épülésére szolgál. Adja meg a Mindenható Isten, hogy sok ilyen alkalommal építse még az Ő egyházát!

Dr. Petró László
lelkipásztor

Harangszentelés

| |
Írta: Szabadi Árpád

Design by: www.diablodesign.eu