Húsvét, amikor Jézus előttünk megy…

Márk 16, 1-14. (7)

„… előttetek megy…”

           Ugyanúgy indult az első Húsvét kora reggele az asszonyoknál, mint ahogy a Nagypéntek véget ért Arimátiai Józsefnél, amikor Jézus holttestét kikérte Pilátus helytartótól. Az ember ugyanazzal a lelkülettel dolgozott. Arimátiai József a temetést bonyolította le így, az asszonyok pedig az illatos kenetekkel való megkenést akarták tökéletes precizitással és kegyeletteljesen elvégezni.

           Arimátiai Józsefben és a három asszonyban az volt a közös, hogy a legjobb jó szándék dobogott a szívükben. Ez volt az a tőlük telhető legtöbb, ami ezen a gyászos hétvégén belőlük fakadt. A sírhoz érkezve mégis valami „döbbenet-lavina” zúdult az asszonyokra. A nagy kő el volt hengerítve a sír szájáról, majd egy „fehér ruhába öltözött ifjú”, azaz egy angyal, a sírboltban ült, ráadásul megszólalt. Végül még szinte parancsolgatott is, hiszen arra utasította őket, hogy „menjetek el és mondjátok meg a tanítványainak (…) hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”

           „… előttetek megyek Galileába” (14,28). Ismerősnek kellene tehát lennie. A tanítványok erre már nem is emlékeztek. Talán el sem mondták az asszonyoknak; hogy az Úr Jézus Nagycsütörtök éjszaka mit mondott nekik. Az angyal viszont tudta ezt az információt. Nem csoda, hiszen mint Isten küldötte, ő maga is a tőle telhető legtöbbre törekedett…

           Ha Arimátiai József, az asszonyok és az angyal is a tőlük telhető legtöbbre törekedtek, akkor mire törekedett az élő Isten?

           Azonnali válaszunk: a Tőle telhető legtöbbre! Istennek pedig a „Tőle telhető legtöbbje” nem más, minthogy újra előre megy. Úgy újra, ahogy mindig. Ahogy tette azt a teremtéskor, hiszen minden eleve Vele kezdődik. Aztán ott van a Tízparancsolat, „Én vagyok az Úr a te Istened…” És egyébként ez a Biblia nevű könyv amúgy is tele van ilyen isteni előmenetelekkel…

           Amikor viszont ez a szent sorrend felcserélődött, egyrészt azonnal megváltoztak az erőviszonyok, másrészt az ember a tőle telhető legrosszabbra kezdett törekedni. Odáig fajultak a dolgok, hogy - többek között - Káin agyoncsapta Ábelt, Dávid király elcsábította Betsabét, Salamon nem tudott ellenállni a gazdagságnak és a hatalomnak, a nép pedig beszennyezte az istentiszteletet.

De Isten látta az ő népe mindenkori legnagyobb hódítóját, a Sátánt is, aki szintén a tőle telhető legtöbbre törekedett az ember, Istentől való elszakításában. Az ő legnagyobb kísértése pedig az, hogy elhiteti az emberrel, hogy az a normális dolog, ha ő, maga, az ember megy elől. Ezen a nagyhéten nem ezt látjuk? Júdás elárulja, Péter megtagadja Jézust, a tömeg „Feszítsd meg!”-et kiabál, a többiek futnak, az asszonyok sírnak, Pilátus gyáva, Kajafás és a hivatalosak vért kívánnak, a katonák vadul ütnek, tehát mindenki a tőle telhető legtöbbet teszi… csak az a nagyon nagy baj, hogy eközben szinte észre sem veszik, hogy az események sodrásában ők mennek elől.

           Abból pedig, amikor az ember ment elől, még nem sok jó sült ki, még akkor sem, amikor az a legjobb jó szándéknak tűnt. Tragikus példák sokaságát említhetnénk Izrael és egyáltalán az emberiség életéből, amikor nem Isten ment elől, mert nem engedték előre.

A kérdést ma sem lehet megkerülni. Engedjük-e Jézust előre? Azt, akit az Atya, mint Szabadítót küldött, hogy golgotai halálában a világ átkos betegségét, a bűnt magára vegye, hogy feltámadásában Isten megmentett választottainak élére állhasson. Jézus előre engedése egyenlő az élettel, mely a halált is legyőzte.

És mindezek után, húsvétkor, az „Élet diadalmas ünnepén” az a kérdés, hogy Te, megteszel-e minden tőled telhető legtöbbet azért, hogy Jézus Krisztus, a Feltámadott előtted mehessen? Mert neked most nem rohanni, tenni, csak hinni kell és kimondani: Vezess Jézusunk! Ámen

Lovász Krisztián

1904. június 9-én három harangot húztak fel a Tetétleni templom tornyába az idén éppen 100 esztendeje.

Az egyházmegye lelkészei 1870-ben. A Tetétlen-i lelkész Soltész Farkas volt akkor, a középső sorban jobbról a harmadik személy. A Tiszacsegeieknek pedig kedves lelkésze Pethő Bálint az első sorban jobbról a szélső alak.

Mészáros barna

ref. börtönlelkész

Karácsony öröme

Minden év decemberében megragadja az embereket karácsony varázsa. Nincs még egy olyan ünnep, amely ennyire megszólítaná ember-milliárdok képzeletét, hangulatát, érzésvilágát, viselkedését. Még Japánban is - ahol pedig a lakosságnak alig egy százaléka keresztény - már december elejétől karácsonyi dallamok szólnak a bevásárlóközpontok hangszóróiból, karácsonyi pompában díszelegnek a kirakatok, karácsonyfák állnak a tereken, apró lámpácskák tízezrei borítják fénybe az utcák fasorait. Az utcákon siető emberek mintha a szokottnál valamivel vidámabbak lennének.

Karácsony estéjén pedig megtöltik a templomokat az esti istentiszteletre vagy éjféli misére érkező keresztyének és nem keresztyének. Hagyományosan keresztyén országokban persze még inkább áthat mindent a karácsonyi hangulat. Mi lehet az oka karácsony ilyen varázslatos sugárzásának?

Ezen gondolkozva, hét okot találtam. Ezeket szeretném felsorolni, kezdve a legegyszerűbbnél.

1. Karácsonykor az emberek mernek ünnepelni. Nagyon jó dolog a hétköznapok taposómalmát valami mással megszakítani. A naptár fekete betűi közé odakívánkozik a piros betűs ünnep. Ilyenkor az emberek nem azzal foglalkoznak, ami hasznos, ami jövedelmező, vagy amit muszáj tenni. Egy kicsit elfelejtik gondjaikat, és mernek szabadon pihenni és örülni. Céltalan dolgokat tesznek, örülnek, ünnepelnek. Nagyon kell ez az embernek, nehogy beletespedjen a csupán egydimenziós életbe. Az ünnep megsejtet egy másik dimenziót, a szabadság, az e világot meghaladó transzcendencia dimenzióját.

Karácsonykor az emberek lelkiismeret-furdalás nélkül belekapcsolódnak az egyetemes ünneplésbe. Annál szívesebben teszik ezt, mert a karácsony nem valaki vagy valami "elleni" ünnep. Nem egy háború vagy forradalom győzelmét idézi, amelynél mellékhangként mindig ott kísért a legyőzöttek sóhaja. Nem is valami hős halálát idéző gyászünnep, amelyben ott bujkál a gyilkosai iránti harag. Nem is a tavaszt, az aratást vagy a szüretet dicsérő természeti ünnep, amelyekbe az a gondolat lopakodik be, hogy a tavaszra majd jön a tél, a begyűjtött termés pedig elfogy valamikor. A karácsony ünnepe mindezektől különbözik. Valami mást ünnepel. De mit?

2 A karácsony a fény ünnepe. Ösztönszerűleg mindenütt fényekkel ünneplik a karácsonyt. A karácsonyfán gyertyák vagy lámpák égnek, csillagszórókat gyújtunk, az utcák fényes díszben tündökölnek. Csodálatos teremtmény ám a fény! A fénysugarak abszolút sebességgel száguldanak. Nem érinti őket semmi hatás. Szuverén módon uralkodnak a sötétségen. A sötétség csak akkor tűnik hatalmasnak, ha távol van minden fénytől. Amint fény közeledik hozzá, megszűnik sötétség lenni, és fénnyé változik. A fény az, ami van, a sötétség csak hiány, erőtlen "semmi". Karácsony fényünnepként ezt sejteti meg velünk: mindenen győz a fény! Nem valami reménység üzenete ez?

3 Karácsonykor egy gyermek születésére emlékezünk. Gyermeket a világra hozni: nagy remény-cselekedet. Aki gyereket nemz és hoz a világra, az ezzel megvallja, hogy "élni, élni, mily édes, mi szép!" (Madách). Hiszen, ha nem lenne jó emberként élni, a legnagyobb felelőtlenség volna gyerekeket szülni. Az emberek önkéntelenül örülnek egy gyermek születésének. Jézus is mondja: "Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert jött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra." (Jn 16,21). Hiába próbálják a pesszimista filozófusok tagadni ezt az örömet. Az emberek szívébe mélyen beleoltott élet iránti bizalom feltör minden gyermek születésekor. Ezt érzik meg az emberek karácsonykor is. Megszületett egy gyermek, és ennek örülünk.

4 A karácsony a gyermekek ünnepe. Ilyenkor kapnak a gyerekek ajándékokat, ilyenkor bámulják a túlvilági csodaként csillogó karácsonyfát. A gyermek közelebb áll a lét mély értelmének megérzéséhez, mint mi, fásult, felvilágosult "felnőttek". A gyermek tud bizakodni, önfeledten örülni. Neki minden játék. Hiszi, hogy minden körülötte forog. Megtapasztalja, hogy szeretik és védik, mert kicsi és védtelen.

5 Az anya és gyermeke csodálatos viszonyát ünnepeljük karácsonykor. Az Istennek talán legszebb teremtménye az édesanya szíve. Az olaszoknak van egy szép mondásuk: "Az édesanya szíve olyan, mint egy tükör, és arra való, hogy benne az Isten szívét lássuk." Rengeteg a gond és a baj mindenfelé, amerre nézünk, de jelen vannak ebben a világban az édesanyák is. Ők a szeretet hősei. Karjukban tapasztalja meg a gyermek, hogy az anyai szeretet jó, szép és igaz. Nem rossz, nem csúf és nem hamis. Anya és gyermeke ketten vannak, de mégis egyek: minden gondolatuk és érzésük egymásba fonódik. Azonnal elkezd sírni a kisgyerek, ha az anyja csak egy pillanatra is eltűnik mellőle, és mekkora az öröme, amikor anyját ismét meglátja. Mindjárt vége a sírásnak, és megjelenik a gyermekarcon a felszabadult mosoly. Nem lehet gyökeresen rossz az a világ, ahol vannak édesanyák és gyermekek.

Öt elemet említettünk, amelyek, úgy látszik, elegendők arra, hogy varázsukkal megejtsék az emberek szívét. A nem keresztyénekét és a nem vallásosokét is.

6 Van azonban karácsonynak egy hatodik eleme, amelyet csak a keresztyének tudnak. Ők azt ünneplik karácsonykor, hogy Isten belépett a mi világunkba. "Az Ige testté lett, közöttünk lakott" (Jn 1,14). Az Isten örök Fia, Mária fiaként emberré lett, hogy bennünket, embereket isteni életében részesítsen. Sötét ez a világ, és mélységesek fájdalmai. A karácsonykor ünnepelt esemény azonban azt tárja elénk, hogy Isten igent mond erre a világra, hűségesen szereti, szereti még a bűnösöket is, és magához vonzza őket. Isten az élet barátja. Az ember élete egy adott pillanatban kezdődik, de a testi halál ellenére örökké tart, mert a halál után jön az örök élet. Az Isten szeretete ugyanis hűséges. A szeretet és annak alkotása örökké megmarad. Az Isten országába torkollik - minden drámájával együtt - az egész világtörténelem.

Mert velünk az Isten, / IMMÁNU ÉL/ és velünk lesz örökké. Ez a karácsonyi öröm legmélyebb oka.

Még valamit azonban hozzá kell vennünk, hogy megértsük: ez az öröm mindenkinek szól.

7 A hetedik elem ugyanis a következő: az Isten Fia szegényen jött el - a szegények közé. Nem díszes palotában, hanem istállóban született. Nem nagyurak és írástudók jönnek hozzá, hanem szegény pásztorok. Nem a gazdagok és hatalmasok lesznek kegyeltjei, hanem a szegények. Ezért szól a karácsonyi üzenet mindenkinek, a földkerekség túlnyomó többségét képező, millió és millió szegénynek.

Így eljutottunk karácsony teljes titkához. És ez a hatodik és hetedik elem alapozza meg a többi ötöt. Azért szabad önfeledten ünnepelni, mert velünk a szerető Isten. Azért hihetünk a fény győzelmének, mert "…Isten világosság, és nincsen benne sötétség" (1Jn 1,5), Jézus pedig "a világ világossága" (Jn 8,12), és aki őt követi, "nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága (uo.). Azért bízhatunk a gyermekek látásában, mert Jézus helyesen mondja: "… a meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába" (Mt 18,3). Azért örülhetünk minden gyermek születésének, mert Betlehemben megszületett az istengyermek, mindnyájunk üdvözítője. Azért hihetünk az anyai szív üzenetének, mert az Isten mondja az embernek: "Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya,… én nem feledkezem meg rólad" (Ézs 49,15). Karácsonykor a Máriát látjuk, a gyermek Jézussal az ölében, ő Isten szeretetének tökéletes tükörképe, mint az anyai szeretet.

Ezért örülünk tehát karácsonykor, ez karácsony öröme. Minthogy pedig ez az öröm Isten öröme, ezért ezt az örömet senki tőlünk el nem veheti.

Mészáros Barnáné

bo.lp. Tetétlen

2Krón. 20,12

"…..Nem tudjuk, mit tegyünk, csak Rád tekintünk".

Kedves Testvérek !

Elindultunk az újesztendő útján sejtésekkel és reményekkel. Alig tettünk egy néhány lépést és máris érezzük, hogy nem lett semmivel jobb az utunk, boldogabb az életünk.

Néhány éve, az új évezred elején, jó reménységgel voltunk, hogy életünk kibontakozik a ho­mályból, de a hétköznapok azt mutatták, hogy vágyaink eltűnnek a sok ígérgetés után is életünk olyan maradt, mint eddig, mintha semmi sem történt volna.

Továbbá is kísér bennünket a holnap gondja, nem marad el tőlünk az aggodalom és kétség sem. Bármerre tekintünk, mindenütt gondok terhétől roskadozó, szomorú arcú embereket látunk, pedig nem így gondoltuk, nem így vártuk az újesztendőt. Néhány éve figyelem az új évi köszöntő beszédeket a televízióban, soha nem halottam benne örömre vagy bizakodásra adó gondolatot. Bezzeg amikor ígérni kell sokkal biztatóbb és örömtelibb ígéretek hangzanak el.

Itt, Isten házában azért gyűltünk össze, hogy levessük magunkról a világi gondokat, lélekben megerősödjünk és új erőt nyerjünk a további küzdelemre imádság és az Ige meghallgatása által.

„Nem tudjuk, mit tegyünk…"

Ez az Ige először akkor hangzott el, amikor Isten népét két ellenség is szorította: a moábiták és az ammoniták összefogtak és hatalmas sereggel támadták meg őket. Ekkor Jósáfát, a nép vezetője tehetetlenül állt még Isten előtt és ezt mondta: „Nem tudjuk, mit tegyünk, csak Rád tekintünk".

Mielőttünk a napok és lehetőségek tömege áll és mi sem tudjuk, mit kell tennünk. Óriási feladatok és kihívások állnak mindannyiunk előtt, döntések sorozatát kell meghoznunk és sokszor mi is úgy érezzük, hogy nem tudjuk felvenni a harcot, de milyen nagyszerű, hogy ránézhetünk a mi Urunkra. Megdöbbentő a mai korban, amikor azt hisszük, hogy mindent tudunk, hogy milyen gyakran kell megállnunk és bevallanunk, hogy nem tudjuk, mit tegyünk.

Jósáfát sem tudta, hogy mit tegyen, csak rátekintett az Úrra. Az Úr Isten pedig olyan segítséget nyújtott, hogy szinte harc nélkül tudtak megszabadulni.

Nem formális dolog, hogy 2009 helyett 2010-et írunk, hanem lehet és legyen mindnyájunk számára egy egészen új év, új lehetőség, amit Isten ad.

Így induljunk ebbe az esztendőbe, nem feledve az Igét: „Nem tudjuk, mit tegyünk, csak Rád tekintünk." Az új esztendő lehet jó vagy rossz, annyiféle, ahányfélék mi magunk vagyunk. De egyet ne felejtsünk el: tekintsünk az Úrra.

"…csak Rád tekintünk."

Nem tudjuk, mit tegyünk, nem tudjuk, mit hoz az év, de van egy biztos pont: az Úr Jézus Krisztus és a mi mennyei Atyánk, akire fel lehet nézni, akinek a segítségével hatalmas dolgokat lehet cselekedni.

Legyen ez az Ige mindannyiunk Igéje, akik ebből a templomból indulunk 2010-ben a mindennapokba. Nem tudjuk, mit tegyünk, de azt igen, hogy felnézhetünk az Úrra, aki tanácsol és vezet. Nincs ennél nagyobb és erősítőbb üzenet az ember számára, hogy van valaki, akire föltekinthet, akire számíthat, hogy van valaki, aki akar segíteni.

Isten mindig újat hoz, Ő a kezdetek Istene. Isten alkotta a világmindenséget és János Evangéliuma is azzal kezdődik: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennel volt, és Isten volt az Ige:" /Jn 1,1/

Isten nekünk is új kezdetet ad ebben az esztendőben. Nem arra néz, hogy bűnnel, nyomorúsággal, emberi tehetetlenséggel mit rontottunk el, nem a hibáinkat sorolja, hanem újat hoz.

A világot adja és azt is újjáteremti, az embereket adja új lélekkel és velünk is képes újat kezdeni. A bűnt a tenger mélyébe veti, egészen újat kezd a világban és azt szeretné, hogy mi, akik benne bízunk és hozzá tartozunk, mi is igyekezzünk új emberként élni, újjá lenni mindenben.

Ezt ígéri az Úr a Jelenések könyvében :

"és letöröl minden könnyet az ő szemükről, és a halál sem lesz többé; sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónuson ülő ezt mondta: "Íme újjáteremtek mindent"." /Jel 21,4-5/

Boldog az az ember, aki fel tud tekinteni és hiszi, hogy az Úr álmában is eleget ad neki. Ha gondod-bajod van, csak tekints rá tudva, hogy csak Ő ad erőt, Ő mutat utat és Vele lehet járni.

„Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név,

legszebb itt alant a föld színén.

Benned van irgalom, rólad zeng dalom,

erőd magasztalom, ragyogj felém.

Az élet száz veszély, én lelkem mégse félj,

míg Ő tart karjain, hű Mesterem.

Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled,

töröld el könnyedet: Jézus szeret."

Ámen

Elevenítsétek fel Isten jóságát!

Alkalom: Óév este

Dátum: 2009-12-31

Bevezetés:

Mit láttunk 2009-ben a világban, Magyarországon, városunkban, egyéni életünkben? Láttunk erkölcsi, gazdasági, politikai válságot, bajokat, járványt, adóterheket, sokan gyászt, betegséget, munkanélküliséget, kilátástalan helyzetet az egészségügyben, mezőgazdaságban, vagy éppen gyülekezetünkben… Sajnos sok olyan esemény vett körül minket, amelyek okot adtak panaszra.

1.Panaszra, csüggedésre okot adó körülmények –(Jelen)

A gondok még néha éjjel sem hagytak minket nyugodtan aludni. „Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom”(5. vers) A zsoltáros is ezt élte át, amikor megszületett ez az imádság a babiloni fogság időszakában. Isten felé nyújtja kezét, Őt „keresi”. Nem nyújthatja kezét a templom felé (Zsolt 28:2), mert a templom elpusztult. Ha a jelenre nézett, csak azt tudta mondani: „Uram, Istenem itt baj van. Nem látok kiutat.” Arra is gondolt, hogy Isten elnémult talán. De nem hagyta abba itt az imádságot.

2. A csüggedésből az emlékezésen át lehet kijutni-(Múlt)

Gondolatai a régi idők felé sodródtak. „Gondolkodom a régi napokon, a hajdani esztendőkön.”(6. vers). Visszaemlékezik az Isten csodáira, szabadítására. Ez nem „nosztalgia”. Nem úgy emlékszik vissza a régi szép időkre, hogy „bezzeg, amikor fiatal voltam”, vagy „amikor még minden rendben volt”. Nem egy hamis, múltszépítő ködön át néz vissza. Azt idézi fel, amit eddig rajta és népén tett az Úr. Miként igazgatta népe életét az ősatyák idején, hogyan hozta ki őket a rabszolgaságból, hogyan verte meg ellenségeiket, hogyan védelmezte őket a csapásoktól (12-13. vers). Elkezd Isten jóságán gondolkodni.

Így nagyszerű élni! Így jó ezt a mögöttünk levő esztendőt befejezni. Emlékezni az Úr tetteire, visszagondolni csodáira. Gyakran éppen arra emlékszünk, amit el kellene felejtenünk – csalódásokra, sérelmekre, tévedésekre – és azt felejtjük el, amire emlékeznünk kellene: győzelmeket, sikereket, áldott időszakokat.

A Biblia több helyen is beszámol arról, hogy Isten népe gyakorolta az emlékezést úgy is, hogy „emlékoszlopot” emelt. (Pl. 1Sám. 7:12, Józs. 4:1-9) Ezek az építmények azt a célt szolgálták, hogy emlékeztessék az embereket az Istentől kapott egyedülálló győzelmekre. Valahányszor csak elhaladtak ők, vagy fiaik ezek mellett, mindig eszükbe jutottak Isten hatalmas tettei. Az esztendő utolsó napja legyen nekünk ilyen emlékoszlop állítás, amikor együtt és egyénileg is időt szánunk arra, hogy megemlékezünk győzelmeinkről, és mindarról, amit Isten elvégzett rajtunk és általunk.

Emlékezzünk bátran a tetteire, mert ez a leghatásosabb módja hitünk erősítésének.

Emlékezzünk vissza, amikor Isten megmutatta a kiutat egy totálisan reménytelen helyzetből! (Pl. Az idők teljessége.) Emlékezzünk arra, amikor teljesen magányosak voltunk, Ő pedig állított mellénk valakit! Elevenítsük fel, hogy hogyan gyógyított meg bennünket, vagy egyik ismerősünket. Gondoljuk meg, hogy hogyan óvott a viharban, vagy hogyan vezetett döntéseinkben. Gondoljuk meg, hogy hányféle módon áldotta meg gyülekezetünket. (Utalhatunk az óévkor elhangzó gyülekezeti statisztika adataira is.) Gondolkozzunk az életünkben végbement nagy győzelmeken, nem várt sikereken, azokon a helyzeteken, amikor tudtuk, hogy Isten avatkozott a körülményekbe. Ha ez az év talán egyeseknek nem is hozott sok ilyen alkalmat, akkor azok engedjék messzebb az emlékezetüket. Jusson eszükbe gyermekeik világra jötte, vagy, amikor társra találtak, vagy amikor Isten állást adott nekik…Soroljuk bátran Isten elé ezeket. A zsoltáros is ezt tette: „Végiggondolom minden tettedet.” Ha kevés sorolnivalónk lesz, az csak azért van, mert nem figyeltünk eléggé Isten munkájára az életünkben.

3. Megerősödött hitre jutás-(Jövő)

Ha tudatosul bennünk Isten jósága, akkor elhallgat bennünk a panasz és soha nem törnek fel bennünk olyan kérdések, hogy: Kiszabadulok-e valaha ebből a zűrzavarból, válságból? Fog-e Isten munkálkodni az életemben? Helyette tudni fogjuk azt, hogy ha egyszer már ezt megtette értünk, akkor képes rá, hogy újra megtegye. Ha állandóan az jár az eszünkbe, hogy mennyire jó hozzánk Isten, akkor megszűnik az ajkunkon a panasz, és Isten kegyelméről fogunk beszélni, és nem csúszunk vissza a hitetlenségbe. „Szent a Te utad Istenem”- az ő tiszta, szent és kegyelmes jelenlétében élhetünk.

Ennek a zsoltárnak azt a találó címet adták a fordítók, hogy: A csüggedéstől a hálaadásig. Amíg a zsoltáros imádságban feleleveníti Isten jóságát, addig kilábal a vereség és csüggedés állapotából. Az esztendő fordulóján a legjobb, amit tehetünk, ha mi is emlékezünk az Úr tetteire.

Ötletek:

Bátoríthatjuk a gyülekezetet arra, hogy fogjanak az újévben egy füzetet, és amikor valami olyan történik velük, amiről tudják, hogy Isten cselekedete, írják le! Ha kaptak egy Igét, ha nyitott egy lehetőséget, ha Isten megszólította őket, ha új erőt adott, egy találkozást hozott… Ne csak a nagy jelentőségű dolgokat, írják le! Azokon a napokon, amikor szomorúak, csüggedtek, akkor vegyék elő.

Meghallgatásra ajánlom Győri Márti Város a felhőkön túl című lemezéről a 77. zsoltár feldolgozását. Igehirdetés utáni meditációnak is használható.

Jó készülést kívánok Nektek, és Krisztus szeretetében gazdag Újévet!

Lomentné Szopkó Tünde

Jézusnak növekednie kell!

Alkalom: Karácsony 2. Napja délután

Dátum: 2009.12.26. du.

1. A gyermek születésének mindenki nagyon örül. A szülők folyamatosan örülnek minden egyes dekának, amivel gyarapodik a gyermek. Örülnek minden egyes centinek, amivel nagyobb lesz gyermekük.

Fontos figyelni a gyermek növekedését és fejlődését, mert ha a növekedés abbamarad, akkor az nagyon súlyos betegségnek a tünete, amit idejében kezelni kell.

Jézusról azt olvashatjuk, hogy „Ő növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel…” Ez pedig azt jelenti, hogy mind testileg, mind pedig értelmében egészségesen fejlődött.

2. Karácsonykor lehet leginkább tapasztalni azt, hogy Jézusról úgy gondolkodnak, mint „Jézuskáról”, „kis Jézusról”. Ez azt mutatja, hogy sok ember szívében egyszerűen nem nőtt meg Jézus. Hitében és Jézusról való gondolkodásában még gyermeteg. Ezt pedig orvosolni kell.

Ennek a téves gondolkodásnak rossz következményei:

- Nem hiszik el, hogy Jézus a megígért Megváltó.

- Nem hiszik el, hogy neki nemcsak arra van hatalma, hogy a karácsonyfa alá becsempéssze a szülők segítségével az ajándékokat.

- Nem hiszik el, hogy Jézus a Szentháromság Isten második valóságos személye.

3. Figyeljünk keresztelő Jánosra!

- K. János felismerte Jézusban a Krisztust

- K. János tudatosan engedi növekedni szívében, életében Jézust.

- K. János felismerte, hogy Jézus növekedésével egy időben az ő személyének egyre inkább háttérbe kell szorulnia, hogy helyet adjon az Isten Fiának.

4. Engedjük növekedni Krisztust az életünkben! Éljünk úgy, hogy növekedhessen bennünk! Gyönyörködjünk Jézus növekedésében!

Loment Péter lelkész

Hajdúböszörmény, Bocskai téri Gyülekezet

Kovács Zoltán

Karácsony 1.nap du.

Textus: Mt 2:1-12

A bölcsek útján

Bevezetés: Karácsony elképzelhetetlen fény és világosság nélkül. De nem a karácsonyfák színes égői, és nem is a házakat és utcákat beborító fényfüzérek a fontosak, hanem a betlehemi Gyermek, Jézus, aki a világ világossága. Nem a fényes betlehemi csillag a fény igazi forrása, hanem Jézus, aki meggyújtja a hit fényét mindannyiunkban. Krisztus fénye megnyitotta a napkeleti bölcsek elméjét és szívét is. Elindultak egy hosszú útra, amelynek végén Isten legnagyobb ajándéka, a földre jött Megváltóval találkozhattak. Induljunk mi is a bölcsekkel, jussunk el a megszületett Jézus Krisztusig, leborulva imádjuk Őt, majd a bölcsőtől induljunk tovább más úton az örökkévalóság felé.

1) Ami Krisztushoz vezet

A messzi földről érkező bölcsek Izraelen kívüli népeket képviselik. Pogány emberek voltak, de volt ismeretük, tudásuk, hogy egy másik nép életében megjövendölt próféciát komolyan vegyenek, és elinduljanak messzi útról találkozni a zsidók királyával: a megszületett Jézus Krisztussal. A napkeleti bölcsek kívülállók, idegenek voltak, de éppen ezek a kívülállók indultak el Betlehembe, hogy imádják a karácsonyi Gyermeket, aki nemcsak Izraelnek, hanem az egész világnak az Üdvözítője. Az égbolton észrevettek valamit: „az ő csillagát feltűnni”. A felfedezés öröme annál nagyobb, minél értékesebb, amit megtalálunk. A napkeleti bölcsek pedig nagyon nagy kincset találtak: Isten üdvözítő kegyelmének jelét. Hittek a jövendölésnek, engedelmeskedtek a vezetésnek, keresték az Üdvözítőt, és meg is találták. A napkeleti bölcsek tudtak, akartak és mertek cselekedni. Bizonyára mások is látták az égbolton ragyogó, fényes csillagot, de a látást, az érzékelést nem követte cselekedet. Mert bölccsé nem a megpillantott, a csupán észrevett, hanem a követett világosság tehet minket. A napkeleti bölcsek vállalták a csillag-követés, az utazás kockázatát: Jézushoz érkeztek.

2) Aki megérkezik Jézushoz

- Az átlép saját korlátain: a fáradságon, a veszteségen, a kételkedésen, a hitetlenségen

- Az átlép királyokon, hatalmakon, érdekeken, jutalmakon, a világ ígérgetésein

- Az látja Benne a beteljesedett ígéretet, annak lelkében Isten ajándéka lesz az, hogy: „látássá lesz a hit”.

- Az betelik örömmel, az leborul, az hódol, az imádja Jézust, az Isten Fiát.

A napkeleti bölcseket nem ingatta meg hitükben a „valószínűtlen hely” és a „semmitmondó külső”. A bölcsek imádták a gyermeket, akit Mária a karjaiban ringatott, és felismerték benne azt, akit a nemzetek vártak és a próféták megjósoltak. Tekintsünk mi is túl a külsőségeken, és lássuk meg a lényeget!

3) Más úton tovább

Aki egyszer hite jutalmaként eljutott Jézusig, onnantól más lesz az útja. Az útirány megváltoztatása jelképezheti a megtérést, amelyre mindenki meghívást kap, aki Jézussal találkozik. Aki karácsonykor találkozik a megszületett Krisztussal, az más úton tér vissza. Innen már Isten vezet, maga az Örökkévaló. Ezen az úton nincs már világhoz kötődés, nem irányítanak diplomáciai kapcsolatok, rosszindulatú Heródesek. Ez a más út az örök életre vezet.

Befejezés: Ezen a karácsonyon jussunk el mi is, akármilyen messziről, vagy közelről indultunk Jézushoz, boruljunk le előtte, imádjuk Őt, és az Ő bölcsőjétől elindulva, megtért élettel érkezzünk meg az örökkévalóságba. Ilyen karácsonyt kívánok mindenkinek. Ámen