Cziberéné Nagy Katalin – intézményvezető
A Polgári Vásárhelyi Pál Református Általános Iskola, városunk egyetlen általános iskolája.
A település három vármegye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) határán, Hajdú-Bihar vármegye északnyugati peremén található.
Az intézményt 2007-ben Polgár Város Önkormányzata az ún. „Kisvárosi iskolamodellként” működő Vásárhelyi Pál Gimnázium, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Diákotthon jogutód intézményeként hozta létre.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megalakulásával 2013. január 01-től a Hajdúnánási Tankerületi Központ fenntartása alá került, de a működtetői feladatokat továbbra is Polgár Város Önkormányzata látta el.
2017. január 01-től az intézmény fenntartói és működtetési feladatait is a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ vette át.
2023 tavaszán a szülők többségi támogató igen szavazata felhatalmazta a Hajdúvidéki Református Egyházmegyét, hogy a Polgári Vásárhelyi Pál Általános iskola fenntartói jogkörét a 2023/2024-es tanévtől átvegye.
A kedvező döntés értelmében az iskola 2023. szeptember 1-jén, mint Polgári Vásárhelyi Pál Református Általános Iskola nyitotta meg kapuit a gyerekek és a szülők előtt. Célunk, egy református értékrendet képviselő, jól működő iskolát teremteni, amely minden felekezetű gyermek előtt nyitva áll.
A Pedagógiai Program, a Szervezeti és Működési Szabályzat, a Házirend, valamint az éves munkaterv alapján végezzük az Alapító okiratban meghatározott nevelő – oktató munkánkat. Keresztyény szellemben, a tudás megbecsülésére, kitartásra, szorgalomra, kezdeményezőkészségre, kreativitásra, az élő és épített természet védelmére és gyarapítására neveljük tanulóinkat.
Az iskolában nappali rendszerű képzés folyik, 8 évfolyamos rendszerben a település két különböző telephelyén található iskolaépületben. A Móricz utcai épületben az 1-4. évfolyam, a Zólyom utcai épületben az 5-8. évfolyam tanul.
Tanulói létszámunk 367 fő, tíz osztály működik az alsó tagozaton, 8 osztály a felső tagozaton.
A kisgyermek életében nagyon fontos, hogy szeretetet kapjon, biztonságban érezze magát, nemcsak a családban, hanem az iskolában is. Hisszük, hogy biztos tudást adni csak jó hangulatú, pozitív, elfogadó légkörben lehet. Munkánk során a legfontosabb értékeink a tisztelet, a szeretet a gyermek iránt, és valódi partnerkapcsolat a szülőkkel.
A szakmai munkát a 2020- as NAT-ra épülő helyi tantervekre alapozva végezzük, az Oktatási Hivatal által javasolt tanmenetekkel a helyi tantervnek megfelelő módosításokkal, kiegészítésekkel. A szabadon felhasználható órákat órákat a tanmenetekben megtöltöltjük tartalommal. A tanmenetekben témahetekhez kapcsolódó feladatok, pályázatokon való részvétel, a rendhagyó órák tervezése is beépítésre kerül.
A tanulók oktatása, nevelése alsó tagozaton tantárgycsoportos oktatási rendben, egész napos iskolai rendszerben történik. Ez családias, bizalomra épülő kapcsolatot biztosít a tanulók és a pedagógusok között, lehetőséget biztosít a tehetséggondozásra és a hátrány kompenzációra is.
A hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő tanulók, illetve a felzárkóztatásra szoruló tanulók gondozását, eredményes fejlesztését kiemelt feladatunknak tekintjük.
Fejlesztő foglalkozásaink a délelőtt folyamán a gyermekek napirendjéhez illeszkedve valósulnak meg.
Néptánc foglakozások, a szivacs kézilabda, és a hangszeres zeneoktatás tanulóink hasznos, tartalmas szabadidő eltőltését szolgálják, amelynek az alsó tagozat épülete biztosít helyet.
Hitvallásunk a személyes odafigyelés, differenciálás, felzárkóztatás, a gyermek képességének megfelelő fejlesztés. Természetesen mi pedagógusok is megteszünk mindent azért, hogy tanulóink jól érezzék magukat az iskolában, nyugodt légkörben, biztonságban, kiegyensúlyozottan éljék meg az iskolai napokat.Csengetési rend