Vakációs bibliatábor Hajdúböszörményben

Egy régi, közösségépítő, a jövő egyháztagjainak szóló programot elevenített fel idén a Hajdúböszörményi Kálvin téri Református Egyházközség. Vakációs bibliahetet szerveztek a gyerekeknek.

Tönkő Levente lelkipásztor az Európa Rádiónak elmondta, hogy a tábor különlegessége, hogy hosszú idő után első alkalommal szervezték meg idén, június 22. és 26. között. Az egyhetes táborba, ahol a gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg a bibliai történetekkel, az általános iskoláskorú gyermekeket várták, minden nap 8 és 16 óra között. A gyerekekkel, akik bármelyik napon csatlakozhattak a programokhoz, hitoktatók, lelkészek, önkéntesek foglalkoztak.

A 80-as évek végén már szerveztek a Kálvin téri gyülekezetben hasonló vakációs bibliaheteket. Ezt a régi hagyományt kívánták feleleveníteni, ami több szempontból is hasznos Tönkő Levente szerint. A Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztora kiemelte, hogy bár óriási volt az érdeklődés a tábor iránt, de a hely szűke miatt, most csak 43 gyermeket tudtak fogadni, jövőre azonban remélik több mint száz gyermeknek biztosíthatnak lehetőséget a részvételre.

forrás: ttre.hu

Beiktatás Bárándon

Beiktatták Domahidi Péter lelkipásztort június 21-én a Bárándi Református Egyházközségbe. Az ünnepi alkalmon mintegy háromszázan vettek részt. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke személyes hangvételű igehirdetésével kérte Isten áldását a lelkipásztor bárándi szolgálatára.  

Domahidi Péter 2014. szeptember 4-e óta szolgál helyettes lelkipásztorként Bárándon. A presbitérium meghívását követően 2014. október 26-án választotta meg a gyülekezet közgyűlése vezető lelkésznek.  

Domahidi Péter lelkészcsaládba született, 1972-ben Székelyudvarhelyen. 1992-ben jött Magyarországra. Mielőtt 1994-ben felvették a Debreceni Hittudományi Egyetemre, kántortanító főiskolára járt, ám hamar rádöbbent, hogy a tanítói hivatás nem neki való. A lelkészi pályára már a konfirmáció óta elhívást érzett, így indult el végül azon az úton, amit a Teremtő neki szánt. Domahidi Pétert 2000-ben szentelték fel, a teológia utolsó évét Biharkeresztesen töltötte segéd,- és beosztott lelkészként. 2001-ben elhunyt a felesége, egyedül maradt csecsemő gyermekével. Így nem tudta tovább ellátni a szolgálatot Biharkeresztesen, ekkor a püspök Biharnagybajomba helyezte át a szülei mellé. Édesapja 2003-ban nyugdíjba ment, Domahidi Pétert ekkor iktatták be vezető lelkésznek a biharnagybajomi gyülekezetbe, ahol tavaly őszig végzett szolgálatot. 

A lelkipásztor számára a mostani beiktatás nem csak egy szép ünnepi alkalmat jelent. A gyülekezettel együtt kérték az előttük álló útra Isten áldását, vezetését, bölcsességét és erejét. Domahidi Péter eddigi Bárándon töltött ideje alatt meleg lelkű, kedves közösségként ismerte meg a bárándi gyülekezetet, ahol az embereknek fontos az egyházhoz tartozás. A 2600 lelket számláló Báránd, elsősorban református település, közel 400 egyháztaggal. A vasárnapi istentiszteletek mellett csütörtökönként bibliaórákat is tartanak. Domahidi Péter lelkipásztor elmondta, hogy általában 40-50-en vannak egy istentisztekleten, de nagy ünnepeken szinte mindig megtelik a templom. Az újonnan beiktatott lelkész számára nagy örömöt jelent, hogy az alkalmakon minden generáció képviselteti magát, hiszen a jövőt a fiatalok jelentik. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek az ifjabb generáció megszólítására. Eddig az óvodában nem tartottak hittanórákat, ezen szeretne változtatni az új lelkipásztor, de a gyermek istentiszteleteket is erősítenék, és egy nyári tábor megszervezését is tervezik. Emellett célként tűzték ki az ifjúsági imaóra beindítását, valamint a cserkészethez is csatlakoznának a fiatalokkal. Az ifjúsági élet fellendülését mutathatja az is, hogy a beiktatáson külön műsorrla is készültek a fiatalok új lelkipásztoruknak. A jövő tervei között szerepel egy gyülekezeti kirándulás megszervezése is, valamint egy határon túli testvérgyülekezeti kapcsolat kiépítését is tervezik.      

A lelki építkezés mellett fontos a külső épületek karbantartása is. A parókia belső felújítása már megkezdődött. Erre a rendelkezésre álló saját forrás mellett a Tiszántúli Református Egyházkerületttől négymillió forintot kapott a gyülekezet. A lelkipásztor elmondta, hogy a parókia belső felújítása mintegy 6-7 millió forintba kerül. Emellett a lelkészi hivatal, a gyülekezeti terem, a templom és annak környezete is felújításra szorul. A bárándi református templom 1612-ben épült, műemlék jellegű. A falai nedvesek, repedezettek, mivel a megépítése után hamar kicsinek bizonyult, és többször hozzátoldottak, ez okozta a repedéseket. A külsö és a belső felújítás egyaránt szükséges, de új kerítést is terveznek. Szakemberek szerint ez összesen hozzávetőleg 80 millió forintba kerülne, amire pályázati lehetőségeket keresnek az elkövetkező években.

Domahidi Péter lelkipásztor bízik benne, hogy öt éven belül mind lelki értelemben, mind az épületek tekintetében teljesen megújulhat a bárándi gyülekezet.

Komorné Csernáth Erzsébet

Fotók: Barcza János

Kettős ünnep Bárándon

Együtt ünnepeltek a konfirmandusok, és az ötven évvel ezelőtt konfirmáltak május 17-én a bárándi református gyülekezetben. Szép keretet adott az istentiszteletnek, hogy a most fogadalmat tévők, és a jubilálók is 17-en vettek részt az ünnepi alkalmon.

A bárándi gyülekezetben sok éve hagyomány, hogy a konfirmáció vasárnapján az ötven éve konfirmáltak is újra találkoznak. Domahidi Péter lelkipásztor elmondta, hogy idén az istentiszteleten a jubilálók is újból konfirmációi fogadalmat tettek, megerősítve ezzel az ötven évvel ezelőttit. Az ünnepi alkalmon megemlékeztek azokról a lelkipásztorokról és konfirmandusókról, akik már nem lehettek jelen. A lelkipásztor elmondta, hogy 10 konfirmandust szólított magához az úr az ötven évvel ezelőttiek közül. Az istentisztelet utáni szeretetvendégség jó lehetőség volt a beszélgetésre. Itt nem csak az évek során egymástól távolra került gyülekezeti tagok találkozhattak újra, hanem a generációk is közelebb kerülhettek egymáshoz a beszélgetés során.

Domahidi Péter lelkipásztor 2014. szeptember 4-e óta szolgál Bárándon. A lelkész elmondta, hogy a 17 fős konfirmandus csoport nagyon jónak számít a településen. A 2600 lelkes község többségében református, minden évben egy igazi népünnepélyként éli meg a konfirmációt. Nyolc hónapos felkészülés áll a fiatalok mögött, hetente tartottak konfirmáció előkészítő alkalmat – számolt be a lelkipásztor, aki elmondta, hogy neki külön örömet jelentett, hogy szombat este a konfirmandusok szülei közösen díszítették fel virágokkal a temlpomot.

Az ünnepi istentiszteleten háromszázan vettek részt, ebből több, mint kétszázötvenen vettek úrvacsorát. Domahidi Péter lelkipásztor elmondta, hogy alapvetően templomba járó közösség a bárándi, egy átlagos vasárnap is mintegy százötvenen vesznek részt az istentiszteleten. Anyák napján tizenketten keresztelkedtek meg. A gyülekezetben kórus is működik, így az ünnepek fényét zenei szolgálat is emeli. A lelkész elmondta, nagy örömöt jelent neki, és Isten áldásának tekinti, hogy a gyülekezetben minden korosztály megatlálható. Örömmel számolt be arról is, hogy a most konfirmáltakból egy ifjúsági csoportot alakítanak, így jó esély van arra, hogy a fiatalok megmaradnak a gyülekezet közösségében a jövőben is.

Komorné Csernáth Erzsébet

Hálaadás Hajdúnánáson

Elkészült a parókia épülete és megújult a gyülekezeti ház Hajdúnánáson. Ez alkalomból hálaadó istentiszteletet tartottak május 10-én, a helyi református templomban.

„A parókia mindenütt jeles háza a településnek. Jeles ház, mert jelzi, hogy a parókia mellett ott van a templom, de átvitt értelemben még többet jelent, ez az a hely, ahol csak egy ideig lakik az ember, jövevény, vándor. Átmeneti állapotra mutat, jelzi, hogy nincs itt maradandó városunk, mert a jövendőt keressük, az Isten országáig meg sem állunk. Ezért jel a parókiális ház”- mondta prédikációjában a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

A parókiát építő gyülekezet és az ott élő lelkipásztor is átmeneti, bármilyen régen is szolgálnak itt, mégis csak egy átmeneti állapot, de amit jelez, az a még nagyobb jel. Jele annak, hogy az átmenetiség mellett van egy állandó, egy maradandó egy olyan feladat, amelyiket mindegy, hogy ki az átmeneti ember, vagy az átmeneti létet élő gyülekezet, nemzedékről nemzedékre hirdetni kell az Igét, és aki a parókiában lakik, az ennek az Igehirdetésnek az embere, mert az igehirdetés nemzedékeket köt össze- hangsúlyozta Fekete Károly.

A hálaadó alkalmon a több mint 80 millió forintos beruházás részleteit Gacsáji Gábor lelkipásztor ismertette, aki beszámolt a több évtizedes szolgálata alatt eddig elvégzett munkálatokról is. Kiemelte, hogy a gyülekezet 1995 óta folyamatosan építkezik, mind tárgyi, mind lelki értelemben egyaránt. Az 1990-es évek elején a református általános iskola visszaigénylése és újraalapítása történt meg, majd 1999-2000-ben újra renoválták templomukat kívülről és belülről, Hajdúdorogon pedig gyülekezeti házat építettek és felújították a templomot. 2001-2003 között építették az idősek otthonát Hajdúnánáson, amelyet később 2005-ben bővítettek. 2006-ban átalakították a gyülekezeti házat és kialakítottak egy 230 férőhelyes gyülekezeti termet, az irodákat pedig modernizálták. 2009-ben az orgonát újították fel valamint új harangokat tartó szerkezeteket építettek.

2009-2010-ben tornatermet építtettek az iskolához, majd új padsort is készítettek a templomban. 2011-ben a várossal kötött megállapodás alapján egy négy csoportos óvoda működtetését vették át valamint a szociális gondozási központ működtetését is. Ezek után merült fel a parókia kérdése. A presbitériummal együtt úgy döntöttek, hogy az 1964-ben épült és 1984-ben bővített, vizes és salétromos épületet nem újítják fel, hanem újat építenek. A munkálatok 2012 nyarán kezdődtek, akkor bontották el a régi épületet és tették le az új alapjait, télre pedig tető alá került az új parókia. 2013 októberében vált beköltözhetővé az épület, amelynek tetőzetét a tervek miatt össze kellett építeni a gyülekezeti házéval. Ez, és az apróbb belső munkák 2014 őszére készültek el. A város képviselőtestületének döntése értelmében 2014 nyarán vaskerítés épült a parókia és a gyülekezeti ház köré. A felújítási munkálatok során a gyülekezeti házban pedig többek között megtörtént az energetikai korszerűsítés, festés valamint a pince felújítása. Gacsáji Gábor lelkipásztor úgy gondolja, hogy így egy igazán modern, a mai kornak és elvárásoknak megfelelő épületegyüttese lett az egyházközségüknek.

A beruházások mellett több program is megvalósult a gyülekezetben. Ezekről Kocsis Áron lelkész számolt be. Kifejtette, hogy a Leader pályázaton a Tasnádi Református Egyházközséggel együtt megpályázott és elnyert 48,5 millió forintnak köszönhetően négy nagyobb rendezvényt és négy szakmai napot is meg tudtak szervezni az elmúlt egy évben. A közös programok egyik célja volt, hogy ne csak a két település reformátusai között erősödjön meg a már évek óta tartó kapcsolat, hanem a két város lakossága között is, így programjaikkal igyekeztek mindenkit megszólítani- emelte ki Kocsis Áron. Az eltelt egy esztendőben így közösen szerveztek többek között ökogyülekezeti napot, Kölcsey napokat -Kölcsey Ferenc születésnapjának évfordulójához kapcsolódva- és Diószegi napokat- Diószegi Sámuelre emlékezve.

Az ünnepi alkalmon az elmúlt évek munkálatai mellett a jövő terveiről is beszámolt a Hajdúnánási Református Egyházközség lelkipásztora, Gacsáji Gábor, aki kiemelte, hogy szeretné a gyülekezet a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium gimnáziumi részét átvenni, de 2015 feladata még a gondozási központot felújítása, abból a 106 millió forintból, amit a közelmúltban egy KEOP pályázaton nyert az egyházközség. A munkálatok várhatóan még ebben a hónapban elkezdődnek és őszre befejeződnek, de ezek mellett az óvoda és az iskola energetikai felújítása és az épületek bővítése is fontos lenne- mondta beszámolója végén Gacsáji Gábor.

Buzás Borbála

Fotók: Barcza János

„Bízzatok” – Hajdúvidéki Ifinap

A bizalom volt a fő témája az április 18-án megrendezett Hajdúvidéki Református Egyházmegye rendes, éves ifjúsági találkozójának. A 2015-ös esztendő központi ifjúságot érintő református témája a bizalom – ami köré idén a Csillagpontot is szervezik – az egyházmegyei találkozó tematikájában is ehhez igazodtak. A rendezvény helyszíne ezúttal - a hagyományoktól eltérő újításként - Tiszacsege volt, és a korábbi évekhez képest idén kibővült a korosztály is.

Czető Norbert az egyházmegye ifjúsági referense, az idei találkozó szervezője az Európa Rádiónak elmondta, hogy korábban konfirmandus találkozóként szervezték meg Hajdúszoboszlón ezt az alkalmat, idén most ifinapként hirdették meg, és kibővítették a korosztályt is, hogy közvetlenebb kapcsolat alakuljon ki a konfirmandus korosztályú fiatalok és a náluk idősebbek, valamint fiatalabbak között. A mostani találkozón így 11 és 19 év közötti ifjakat vártak. Az ifinapon 14 gyülekezetből összesen 165-en vettek részt, ebből 140 gyermek.

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15) János evangéliuma alapján hirdetett igét az ifinap délelőtti áhítatán Czető Norbert, a Tiszacsegei Református Egyházközség lelkipásztora. Az áhítaton a találkozó szervezője rámutatott: az Istennel való kapcsolat más perspektívába helyez minket a világban, melyben mindenki megtalálhatja a szolgálatot.

Az ifinap Csomós János református lelkipásztor előadásával folytatódott, aki Nagykőrösről érkezett a Hajdúságba. Az előadás alapjául Máté evangéliumából (14,22-33) a vihar lecsendesítésének története szolgált. A kulcsgondolat itt is a bizalom volt: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27) Az interaktív előadás egy úgynevezett jégtörő játékkal kezdődött, melyben a résztvevő fiatalok a feladatokat csak úgy tudták megoldani, hogyha nyitottak egymás felé, és kapcsolatot teremtettek ismeretlen társaikkal is. Egymás megismerését helyezte előtérbe már a csapatok kialakítása is – a regisztráció során minden fiatal kapott egy színt, ez alapján kellett csapatokat alkotniuk. Mindez azt az üzenetet közvetítette, hogy Jézusnak sokszor más törvényszerűségei vannak, mint nekünk, embereknek. Az előadás egyébként három fő egységre bomlott. Az első a „Vihar van! És?!” alcímet viselte. Itt Csomós János lelkipásztor arról beszélt, hogy az élet viharaira nem mindig büntetésként kell tekinteni, mert sokszor lehetőségeket hordoznak magukban ezek a viharok, amelyek Isten tervének részei lehetnek. A második rész az „Új törvényszerűség” alcímet viselte, mely arra mutatott rá, hogy az Isten országában más törvények érvényesek. Aki a Teremtőt befogadja, egy teljesebb életet élhet. A harmadik rész a „Merj lépni!” alcímet kapta. Itt már a cím is magában foglalja a találkozó fő témáját, a bizalmat, vagyis, hogy el kell indulni Isten felé.

Az előadás után különböző bizalom-játékokat játszottak a templomkertben a résztvevők. Az ebédet követően Csorba Gergő és tanítványa adott zongora és gitár kísérettel koncertet a résztvevőknek. A zenei szolgálaton ifjúsági énekek szólaltak meg, könnyűzenei feldolgozásban. Napközben a fiatalok imádságokat írtak, melyekből az alkalom végén a szervezők válogattak, és felolvastak belőlük. Végül pedig mindenki elhelyezhette saját névjegykártyáját – amin a neve mellett egy „like” jel is szerepelt – az úgynevezett bizalomfalon.

Czető Norbert kiemelte, hogy mostantól minden évben más-más helyszínt választanak majd, hogy a kisebb gyülekezetek is bemutatkozhassanak, illetve legyen esélyük az egyházmegye támogatását élvezve elindítani egy olyan lelki missziót, ami a saját gyülekezetükben egy ifjúsági kör kialakulását, a fiatalok összetartását eredményezheti.

Tavaly 80-90 résztvevő volt, most pedig szinte a duplája, így a helyszínváltoztatás biztosan jót tett a rendezvénynek, mert az újdonság ereje is vonzhatta az érdeklődőket és nem csak a kiszélesített korosztálynak köszönhető a megnövekedett érdeklődés - véli Czető Norbert, aki bízik benne, hogy egyre több kisgyülekezet veszi majd a bátorságot a jövőben ahhoz, hogy meghívja magához az ifjakat.

Buzás Borbála

Komorné Csernáth Erzsébet             

Elhívás az egyházmegyei csendes-héten

Huszonkét gyülekezetből összesen több, mint százan vettek részt az idei berekfürdői csendeshéten, amit a Hajdúvidéki Református Egyházmegye már több, mint 30 éve rendez meg minden tavasszal. A március 9-e és 13-a között megtartott hitmélyítő konferencia az „Erő a magasból, amely –ELHÍV – KIHÍV –MEGHÍV” címet viselte.

Arról, hogy mi alapján állították össze a csendes hét tematikáját, Lomentné Szopkó Tünde lelkipásztorral, missziói előadóval beszélgettünk:

A tematika összeállítása mindig közös munka. Már a naptári év elején, az egyházmegyei missziói program összeállításánál megszületett a téma. Aztán nálam, mint missziói előadónál fogalmazódtak meg a konkrét előadás címek, a reggeli és esti áhítatok alapigéi. Majd Esperes Úr öntötte őket végső formába azzal, hogy a címekhez megtalálta a megfelelő szolgálattevőket. A témánál figyelembe vettük azt, hogy az előző évek csendes hetei miről szóltak. Azokhoz képest újat szerettünk volna választani. Olyan hitbeli témát, ami mindannyiunkat érint, kortól, nemtől, hitbeli állapotunktól függetlenül, mégis nagyon személyes. Így esett a választás erre a címre: „Erő a magasból, amely –ELHÍV – KIHÍV –MEGHÍV”

Elhívás. Miért ez került a középpontba?

A hét témája tehát Isten elhívó munkája lett. Az áhítatokra elhívási történeteket választottunk a bibliából. Szerettük volna megláttatni a történetekben rejlő hasonlóságok mellett, hogy Isten mennyire személyes módon szólít meg embereket, és milyen egyénre szabott terve van az életükkel. A történeteken és előadásokon keresztül az is kiderült, hogy Isten elhívása milyen kihívásokkal jár az életünkben. Milyen bizonytalanságokat, veszélyeket és főként milyen áldásokat tartogat számunkra, ha merünk a hívó szónak engedelmeskedni? Átgondolhattuk együtt, hogy elhívásunk milyen életváltozással jár együtt. Milyen nagy dolog az, ha valaki felismeri, hogy Isten a legjobbat akarja kihozni az életéből! Milyen szerepe van elhívásunkban az emberi példaképeknek? A mi bizonyságtevő életünk hogyan válhat az elhívás eszközévé mások számára? Az elhívás személyes volta mellett szerettünk volna hangsúlyt tenni arra is, hogy Isten közösségben hív minket. Komolyan kell vennünk a hívását az istentiszteleti közösségbe, a keresztségbe és az úrvacsorai közösségbe egyaránt! Mindezek mellett szerettük volna azt a nagy távlatot is megláttatni a résztvevőkkel, hogy végső soron Isten egy mennyei közösségbe, az örök életbe hív el minket. Már a tervezés közben megszerettük a témát, mert rengeteg lehetőséget adott a személyes tapasztalatok megosztására előadóknak és résztvevőknek egyaránt.

Beszélhetünk-e közösségépítésről különböző gyülekezetekből érkezők között?

Szerintem beszélhetünk közösségépítésről. A csendes hetekre érkezők már nem ismeretlenként tekintenek egymásra, hiszen többségük rendszeres résztvevő. A szervezetten és kötetlenül együtt töltött idő, az előadások és áhítatok továbbgondolása a beszélgetésekben, az úrvacsora, a közös éneklés, vetélkedés, a séták, a fürdés mind közösségépítő alkalmak. Jó megosztani a hitbeli és gyülekezeti élményeket és tapasztalatokat egymással. Ez legtöbbet azoknak a testvéreknek jelent, akik maroknyi kis gyülekezetekből érkeznek. Számukra ritka kincs az, hogy nagyobb testvéri közösségben élhetik meg a hitüket.

Molnár József, a Hajdúszoboszlói Református Egyházközség 87 éves tagja először vett részt az egyházmegyei csendes-héten, feleségével együtt. A következőképpen számolt be az öt napos lelki kirándulásról:

Mivel életemben először vettem részt ilyen jellegű egyházi rendezvényen, ismeretlen volt számomra a légkör, a kíváncsisággal teli várakozás, de már az első napon kiderült, hogy olyan helyre jöttem, ahol a hallottak meghatározhatják életem további folyását. Ifjúkoromban a Debreceni Református Gimnázium diákja voltam, ahol rendszeres hitoktatásban részesültem, és vannak ismereteim az Ó- és Újszövetségről, de ez az öt nap elég volt arra, hogy rájöjjek: az én ismereteim igencsak felületesek és hiányosak. Ha ehhez hozzáveszem azt a negyven évet, amikor a vallás gyakorlása nem csak bűn, hanem tiltott is volt, ideje volt a hitmélyítés megkezdésének.

A konferencia programja kitűnő lehetőséget adott a már megszerzett hit mélyítésére. A program lényege az elhívásra épült, mellyel kapcsolatban jelentős számú előadásra került sor. Egymás után hallhattunk Ábrahám, Jeremiás, Máté, Elizeus, Pál, Ezékiel, illetve Timóteus elhívásával összefüggő előadásokat, de hallhattunk Kálvin János és Husz János életéről és munkásságáról részletes ismertetőket.

Talán az keltette fel a legjobban a figyelmemet, ami egy "civil" házaspár előadásában hangzott el, melynek címe az volt, hogy "Mit jelent elhívott emberként élni a családban és a munkahelyen?" A férj mérnök, a feleség orvos, de mindektttő teljes értékű a hitéletben. Ráadásul a doktornővel 10-15 évvel korábban orvos-beteg kapcsolatom volt, igaz, hogy csak három napig, de ez alatt az idő alatt is megtapasztalhattam azt a kisugárzást, mély emberi érzést és Istenbe vetett hitet, amellyel a betegekkel szemben viseltetett. Csodálatos érzés volt ennek az asszonynak az előadását hallgatni.

Számomra külön élményt jelentett az énektanulás. Tizenhárom olyan ének került kinyomtatásra, melyek az énekes könyvben már nem szerepelnek. Ismert volt előttem a "Halld meg a hívást, Jézusodét" kisebb szövegmódosítással, és a dallamára még emlékeztem ifjúkoromból.

Mindenképpen említésre méltó a Ki-mit-tud keretében a tesztlapok kitöltése, illetve a szóbeli kérdések, melyek egyházi, vallási jellegű kérdéseket tartalmaztak. Színvonalas vetélkedőre került sor, melynek során a négy csapatos versenyt a balmazújvárosi csapat nyerte 121 ponttal, a 120 pontos hajdúszoboszlóiak előtt. Az első helyezett díja egy hétvégi pihenő az egyházmegye óhutai üdülőjében.

Bízom Istenben, hogy életem további részében még lesz lehetőségem hitmélyítő konferencián való részvételre.  

Csík Józsefné, a Nyíracsádi Református Egyházközség tagja már hetedik alkalommal vett részt a Hajdúvidéki Egyházmegye hitmélyítő konferenciáján.

Mi az, ami évről évre viszaviszi a csendeshétre?

Mindig nagyon várom. Az első engem nagyon megfogott. Akkor súlyos beteg voltam. Alig kaptam levegőt, rosszul voltam. Amikor megérkeztünk Szabadi Árpád esperes úr rám nézett, és mondta, hogy maga beteg. Mondtam, hogy igen. Gyógyulni is jöttem. Rám fért, testileg és lelkileg is. Öt nap volt ugye, és szerdán amikor jöttem le a lépcsőn, esperes úr megint megszólított, és mondta, hogy hallom, most már könnyebb a köhögés, és a lélegzetvétel is. Akkor nagyon jól esett, hogy éreztem: nem csak annyit jelentettem, hogy egy emberrel több jött, hanem figyelt rám. Ez volt 2009-ben. Azóta mindig vágyok, minden évben megyek.      

Hogyan várta az idei csendes-hetet, milyen lélekkel készülődött?

Nagyon vártam már. Mindig úgy örülök, amikor tiszteletes úr hirdeti, hogy lehet jelentkezni. Igyekszem mindig hívni másokat is magammal. A nővéremmel vagy a húgommal szoktam általában menni, és éppen a nővéremen éreztem, hogy mennyit változtatott rajta az egy hét. Ő egy nagyon erős, sookszor parancsoló személyiség, és ott egészen átalakult. Hihetetlen változáson ment keresztül. Ott az ember valahogy közelebb érzi magához talán a Mindenhatót. Sokszor még lelkiismeretfurdalásom is van, hogy megfeledkezem az itthoni dolgokról.

Fontos önnek a közösség is a csendes-héten, vagy inkább csak a lelki alkalmak miatt várja?

A közösség is, persze, de a lelki elmélyülések is fontosak nagyon. De persze sok ismerős van már az elmúlt évekről. Van olyan, akinek már előzőleg telefonálok, hogy jön-e idén is, találkozunk-e Berekfürdőn? És persze a hét során igyekeznek is összekovácsolni az embereket, mert az esperes úr már az első este kiadta a feladatlapokat, bibliaismeretet első sorban, úgyhogy befogta a társaságot. De ez jó nagyon, mert összekovácsolja a közösséget. Én a vagyes csoportban voltam, ami a kisebb gyülekezetek tagjaiból állt össze.

Ön itthon, a mindennapokban egy kis gyülekezetben, kis közösségben éli meg a hitét. Mennyiben más egy ilyen nagy közösségben?

Egészen más. Ott az ember csak befelé figyel, csak arra szánja azt a hetet. Nagyon felemelő, hogy az öt nap alatt minden nap ilyen aktívan van jelen az életemben a hit. A Bibliát ugyan itthon is minden nap olvasom. Az ember akkor csak ott van, csak oda figyel. Egymás között is sokat beszélgetünk a hitünkről, végülis sok bizonyságtétel is elhangzik. És ha máshol nem is, azért egy olyan helyen az ember megnyílik.

Könnyebb ott megnyílni, mint itthon a saját közösségében?

Igen. Bár nagyon szégyelltem magam, mert most is volt egy alkalom, amikor elkezdtem imádkozni, és elcsuklott a hangom. Nem tudtam befejezni. De hát a Jóatya az befejezte helyettem.

Mit adott az idei csendes-hét? Mit hozott haza magával?

Lelki feltöltődést. És ez így húsvét előtt különösen jó volt. Úgy gondolom, hogy most már igazán megélem a húsvétot. Lelkileg is felkészülök rá. Itthon a gyerekekkel is szoktunk beszélgetni a húsvétról, és a csendes-hét most is segített abban, hogy még mélyebbek lehessenek ezek a beszélgetések itthon is. Ráhangolódik az ember így az ünnepre.

A hétfőtől péntekig tartó hitmélyítő konferencián összesen 19 előadó szolgált. A csendeshéten az előadások, áhítatok és vetélkedők mellett a résztvevők kerékpározással, sétálással, filmnézéssel és fürdőzéssel egészíthették ki a lelki feltöltődést.

Komorné Csernáth Erzsébet

Húsvét, amikor Jézus előttünk megy…

Márk 16, 1-14. (7)

„… előttetek megy…”

           Ugyanúgy indult az első Húsvét kora reggele az asszonyoknál, mint ahogy a Nagypéntek véget ért Arimátiai Józsefnél, amikor Jézus holttestét kikérte Pilátus helytartótól. Az ember ugyanazzal a lelkülettel dolgozott. Arimátiai József a temetést bonyolította le így, az asszonyok pedig az illatos kenetekkel való megkenést akarták tökéletes precizitással és kegyeletteljesen elvégezni.

           Arimátiai Józsefben és a három asszonyban az volt a közös, hogy a legjobb jó szándék dobogott a szívükben. Ez volt az a tőlük telhető legtöbb, ami ezen a gyászos hétvégén belőlük fakadt. A sírhoz érkezve mégis valami „döbbenet-lavina” zúdult az asszonyokra. A nagy kő el volt hengerítve a sír szájáról, majd egy „fehér ruhába öltözött ifjú”, azaz egy angyal, a sírboltban ült, ráadásul megszólalt. Végül még szinte parancsolgatott is, hiszen arra utasította őket, hogy „menjetek el és mondjátok meg a tanítványainak (…) hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”

           „… előttetek megyek Galileába” (14,28). Ismerősnek kellene tehát lennie. A tanítványok erre már nem is emlékeztek. Talán el sem mondták az asszonyoknak; hogy az Úr Jézus Nagycsütörtök éjszaka mit mondott nekik. Az angyal viszont tudta ezt az információt. Nem csoda, hiszen mint Isten küldötte, ő maga is a tőle telhető legtöbbre törekedett…

           Ha Arimátiai József, az asszonyok és az angyal is a tőlük telhető legtöbbre törekedtek, akkor mire törekedett az élő Isten?

           Azonnali válaszunk: a Tőle telhető legtöbbre! Istennek pedig a „Tőle telhető legtöbbje” nem más, minthogy újra előre megy. Úgy újra, ahogy mindig. Ahogy tette azt a teremtéskor, hiszen minden eleve Vele kezdődik. Aztán ott van a Tízparancsolat, „Én vagyok az Úr a te Istened…” És egyébként ez a Biblia nevű könyv amúgy is tele van ilyen isteni előmenetelekkel…

           Amikor viszont ez a szent sorrend felcserélődött, egyrészt azonnal megváltoztak az erőviszonyok, másrészt az ember a tőle telhető legrosszabbra kezdett törekedni. Odáig fajultak a dolgok, hogy - többek között - Káin agyoncsapta Ábelt, Dávid király elcsábította Betsabét, Salamon nem tudott ellenállni a gazdagságnak és a hatalomnak, a nép pedig beszennyezte az istentiszteletet.

De Isten látta az ő népe mindenkori legnagyobb hódítóját, a Sátánt is, aki szintén a tőle telhető legtöbbre törekedett az ember, Istentől való elszakításában. Az ő legnagyobb kísértése pedig az, hogy elhiteti az emberrel, hogy az a normális dolog, ha ő, maga, az ember megy elől. Ezen a nagyhéten nem ezt látjuk? Júdás elárulja, Péter megtagadja Jézust, a tömeg „Feszítsd meg!”-et kiabál, a többiek futnak, az asszonyok sírnak, Pilátus gyáva, Kajafás és a hivatalosak vért kívánnak, a katonák vadul ütnek, tehát mindenki a tőle telhető legtöbbet teszi… csak az a nagyon nagy baj, hogy eközben szinte észre sem veszik, hogy az események sodrásában ők mennek elől.

           Abból pedig, amikor az ember ment elől, még nem sok jó sült ki, még akkor sem, amikor az a legjobb jó szándéknak tűnt. Tragikus példák sokaságát említhetnénk Izrael és egyáltalán az emberiség életéből, amikor nem Isten ment elől, mert nem engedték előre.

A kérdést ma sem lehet megkerülni. Engedjük-e Jézust előre? Azt, akit az Atya, mint Szabadítót küldött, hogy golgotai halálában a világ átkos betegségét, a bűnt magára vegye, hogy feltámadásában Isten megmentett választottainak élére állhasson. Jézus előre engedése egyenlő az élettel, mely a halált is legyőzte.

És mindezek után, húsvétkor, az „Élet diadalmas ünnepén” az a kérdés, hogy Te, megteszel-e minden tőled telhető legtöbbet azért, hogy Jézus Krisztus, a Feltámadott előtted mehessen? Mert neked most nem rohanni, tenni, csak hinni kell és kimondani: Vezess Jézusunk! Ámen

Lovász Krisztián