Hajdúvidéki Református Egyházmegye 

+36 54 527-063 

 4181 Nádudvar, Fő út 123.

„Ha Isten velünk, ki ellenünk”

| |
Írta: Szabadi Árpád

A Reformáció 500. évfordulóját közösen ünnepelte a Bocskai és a Kálvin téri közösség. A programok sora október 29-én kezdődött a Kálvin téri gyülekezeti teremben. A Pécelről érkezett Margit István előadását hallgathatták meg az érdeklődők, „A reformáció spiritualitása” címmel. A következő napon ugyancsak a Kálvin téri templomban a Kecskés együttes ünnepi koncertjét hallgatták meg az érdeklődők „A reformáció zene és dalvilága” címmel.

A két gyülekezet közös ünnepi istentiszteletet tartott a Bocskai téri református templomban, október 31-én.

Lomentné Szopkó Tünde lelkipásztor köszöntője után a Jó Pásztor Református Óvoda Csengettyű és Bárányka csoportjának műsorát tekintették meg a jelen lévők.

Ezt követően Somogyi László, Kálvin téri református lelkipásztor Márk könyvének 7. fejezetéből az első nyolc verset tolmácsolta, majd elénekelték a 90. zsoltárt.

Loment Péter lelkipásztor Lukács evangéliumának a 10 és Máté evangéliumának a 28. részéből hirdette az igét. Ennek kapcsán kifejtette, hogy 500 esztendővel ezelőtt nagyszerű dolog történt, amikor Luther Márton kiszögezte a wittenbergi vár kapujára 95 pontból álló téziseit azzal a szándékkal, hogy az emberek beszélgessenek Istenről, az ő igéjéről. Az is volt a cél, hogy minél többen és jobban megismerjék a Szentírást. Akkor lehetünk csak méltó utódok, ha nem felszínes keresztényként éljük az életünket, hiszen már Luther felismerte, hogy az igaz ember a hitből fog táplálkozni. Az üdvösséghez pedig elég, ha a ma embere elfogadja Jézus Krisztus megváltó kegyelmét. Éppen ezért fontos, hogy a felszínesség helyett az emberek szeressék Istent. Loment Péter elmondta, az Isten céllal teremtette meg az embert, nekünk pedig a tőle kapott ajándékokkal, képességekkel kell szolgálni őt.

A legfontosabb, hogy tovább adjuk embertársainknak az Istentől kapott örömhírt.

  • Jézus Krisztus misszió parancsa nem más, mint a szeretet parancsa - zárta igehirdetését Loment Péter lelkipásztor.

Sőrés István alpolgármester Márai Sándor ünnepről alkotott gondolataival kezdte beszédét, majd elmondta, hogy a reformáció olyan erős tudott maradni, hogy ötszáz esztendőt is kibírt. Megújította Európa hitvilágát, az élet minden területére kihatott, s a legfontosabb a bibliai alapok erősítése volt. Luther Márton ereje és kitartása Isten természetfeletti kapcsolatából származik. – A reformáció a hit győzelme- zárta ünnepi gondolatait Sőrés István.

Az istentisztelet zárásaként a Baltazár-iskola tanulói adtak műsort.

A programok sora a Fürdőkertben folytatódott, ahol a zsoltáríró Nagy Istvánra emlékeztek sírjánál. A református óvoda énekkara szolgált, majd Baja Áron, a Baltazár-iskola tanulója szavalatát hallgathatták meg az érdeklődők. Dobó Tímea, a Jó Pásztor Református Óvoda pedagógusa idézte fel a nagyformátumú lelkipásztor alakját. Nagy István korának kiemelkedő lelkipásztora volt, mindemellett hat zsoltárja is szerepel a református énekeskönyvben.

„Hajdúböszörmény Reformációja” címmel történelmi konferenciát rendeztek a Városháza Báthory-termében. Somogyi László lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket, majd Sőrés István alpolgármester szólt a hallgatósághoz. „Az igaz ember hitből él.” Ez a mondat volt az, amely kirobbantotta a reformációt állapította meg az alpolgármester, hozzátette, egy nemzetet csak a hite tud megtartani. Dávid Manassé Zoltán színész Baltazár Dezső püspök reformáció emlékére írott gondolatait tolmácsolta a hallgatóságnak, a majd a debreceni Vox Antiqua Kamarakórus műsorát hallgathatták meg. Fekete Csaba Méliusz Juhász Péter bibliafordításairól tartott előadást. Méliusz magas szintű bibliaismerete is szükséges volt ahhoz, hogy hiteles fordítás kerüljön ki a kezei alól. Ehhez többek között hazai és külföldi tanulmányai is hozzájárultak. Fekete Csaba több olyan szót is idézett a bibliából, amely mára ismeretlen a hallgatóságnak, ezeket is magyarázta, értelmezte. Méliusz fordítói munkásságának az ad jelentőséget, hogy átsugárzik rajta az élőbeszéd- zárta gondolatait Fekete Csaba. Nyakas Miklós Hajdúböszörmény lelkipásztorairól tartott előadást. A közönség megtudhatta, hogy Tatár István volt az első református pap, aki Böszörménybe érkezett, s most nemrégiben érkezett a városba 138.- ként Somogyi László. Ezt követően beszélt Zelemér első lelkipásztoráról is, Csengeri Péterről, majd a Böszörményben szolgáló lelkipásztorokról elmondta, hogy alapvetően magas műveltséggel rendelkező emberek voltak, s évszázadokra meghatározó szerepet töltöttek be.

A nap a Magyar Continental Singers Koncertjével zárult a Bocskai téri templomban.

Gargya Imre

   
   
   
   

 

 

0
0
0
s2smodern

Design by: www.diablodesign.eu