Harminc gyülekezet, tizenhat intézmény, több, mint tizennégyezer egyházfenntartó. Számokban így jellemezhetnénk röviden a Hajdúvidéki Református Egyházmegyét. Szabadi Árpád esperessel azonban azért ültünk le, hogy kicsit emberközelibben beszélgessünk a gyülekezetekről, a lelkipásztori szolgálatról, egyházunk jövőjéről.

Ritka alkalmak egyike, hogy nyugodtan, hosszabb beszélgetésre tudtam leülni esperes úrral. Meg is ragadtam a lehetőséget, először arról kérdeztem, hogyan jellemezné az egyházmegyét lelki értelemben? Mint mondja, van összehasonlítási alapja, hiszen tizenhét évig szolgált a Szabolcs-Beregi egyházmegyében, Dunántúlról, a Mezőföldről származik, felesége révén pedig a Zemplénben is ismerős. Itt nagyrészt a hajdúk leszármazottai élnek, akiknek lelkiségét a termőföldhöz hasonlítja az esperes: ha Debrecen felé indulunk el Balmazújvárosról, nagy aranykoronás, jó földekkel találkozunk, de a másik irányba, szinte használhatatlan a föld. Tapasztalata szerint Szabolcsban befogadóbbak az emberek, itt jóval tartózkodóbbak. De azt mondja, ha az emberek látják, hogy hitele van a szónak, és tapasztalják, hogy a lelkipásztor a gyülekezetért él, megnyílnak a szívek. Hálás vagyok Istennek azért, hogy ebbe az egyházmegyébe kerülhettem, hiszem, hogy okkal vagyok itt - mondja.

Amikor az itt szolgáló lelkipásztorokról kérdezem Szabadi Árpád esperest, vezetői szerepe helyett az évek alatt szerzett tapasztalatát hangsúlyozza inkább. Ahogy ő fogalmaz: a vének között a legvénebb. Mint mondja, hálás az itt szolgáló lelkipásztorokért, akiknek tudomásul kell venniük, hogy itt lassan és türelemmel lehet előrehaladni. Hálás azért, mert bár mindenhol vannak gondok, a lelkipásztorok a legjobb tudásuk szerint végzik feladataikat. Fontosnak tartja a testvéri közösséget a kollégákkal, akik között, mint rangidős, utat mutathat.

Amikor arról kérdezem Szabadi Árpádot, hogy milyen változások történtek idén a Hajdúvidéken, először a személyi változásokról beszél esperes úr. Mint mondja, egy lelkészválasztáskor másodlagosnak kell lenni az emberi szempontoknak, a gyülekezet érdekét, az Isten ügyét kell előtérbe helyezni. A változások kapcsán esperes úr kiemeli, hogy reménység szerint elkezdődhet a püspökladányi református általános iskola bővítése is, amiért nagyon sokat dolgoztak és imádkoztak. Szociális vonatkozásban a házi segítségnyújtás szolgálatának a változása volt nagy kihívás, de több helyen volt templom vagy parókia felújítás is. Ezek közös örömök – mondja.  

Ezután esperes urat a kis és a nagy gyülekezetek között tátongó, és egyre inkább növekvő szakadékról kérdezem. Már régen megfogalmazódott az egyházmegyében az a gondolat, hogy segíteni kell a kisgyülekezeteknek, mert nekik is élniük kell, ők is élni akarnak – mondja Szabadi Árpád. Ennek a helyzetnek a megoldására jött létre egy alapítvány, melybe minden olyan gyülekezet, aki ingatlanjáradékot kap, betesz egy bizonyos összeget, amit a rászoruló egyházközségek között osztanak szét.

Egyházunk koreai kapcsolataira utalva teszem fel a kérdést, hogy miként lehet az, hogy míg ott több ezer fős gyülekezetek jönnek létre, itt sokszor haldokolnak az egyházközségek. Ha nem is ugyanazokat a számokat várnánk itthon, mint Koreában, de azért az arányokon lenne mit javítani. Miben áll a koreaiak titka? Szabadi Árpád az ébredési időkhöz tér vissza válaszával, amikor lelkipásztorok - és nem csak lelkészek - együtt leültek, és imádkoztak. Ugyanezt mondták a koreai testvérek is – meséli az esperes úr – néhányan összejöttek, és elkezdtek imádkozni a közösségért. Úgy gondolom, hogy ma a reformáció évében ez a reformálódásnak az egyetlen lehetősége. Leülni és imádkozni – hangsúlyozza. Semmi nem pótolja a tiszta Igének a hirdetését és hallgatását, semmi nem pótolja az odaszánt életet. Nem pótolják az intézmények sem. Az esperes úr a református egyház megújulását – amire szükség van – az Igéhez való visszatérésben látja. Ha mindenki – lelkipásztorok, presbiterek, gondnokok, gyülekezeti tagok -  elvégzik azt, ami rájuk van bízva, én biztos vagyok benne, hogy a többit Isten el fogja végezni – mondja Szabadi Árpád.

Eztután már kicsit megválaszoltnak tűnik az a kérdés is, hogy egyházmegyei vezetőként milyen lelki utat igyekszik mutatni a lelkipásztoroknak? Igen, nekünk lelkipásztoroknak azt kell tudjuk, hogy a tájékozódási pontot mindig a Szentírás adja. Én nagyon örülök neki, hogy őszintén tudunk beszélni örömökről és problémákról. Vannak jogos és kíméletlen kritikák, igazságok és hazugságok, de szoktunk arról beszélgetni, hogy ha nyugodt lelkiismerettel tudunk lezárni egy napot, amelyen megtettünk mindent, amit megtehettünk, akkor a helyünkön vagyunk, és Isten megadja a maga válaszát.

Szabadi Árpád több tisztséget tölt be, ami sok feladattal jár, ez pedig sok időt igényel. Óhatatlanul felmerül a kérdés, mi az, ami nap mint nap megtartja és motiválja a szolgálatban? Az ige, amivel minden reggel indulok, és természetesen az imádság. Vannak olyan helyzetek, amikor semmi mást nem tehetünk, csak imádkozhatunk - mondja. Nekem ez ad erőt, és amíg erőt tudok meríteni, addig talán használni is tudom ezt, és igyekszem mindezt örömmel tenni.                

Komorné Csernáth Erzsébet