Hajdúvidéki Református Egyházmegye 

+36 54 527-063 

 4181 Nádudvar, Fő út 123.

"Nékünk születék mennyei Király"

| |

„Nékünk születék mennyei Király” (282.)

„Mi pedig Krisztus Jézust, az Urat prédikáljuk” (2. Kor. 4, 5.)

„Régi énekeskönyveinkben az újévi énekek ’kis-karácsonyi’ elnevezéssel szerepelnek. Ez onnét van, hogy a kisded Jézus születése utáni nyolcadnapra, az ő templomi bemutatására emlékezve (Luk. 2,21-24.), a megújuló esztendő első napját a hívek nem a hangos szilveszterezést követő csömör és álmosság, hanem a Jézusban testet öltött reménység és hálás örvendezés alkalmának tekintették és ekként ünnepelték meg. Az újesztendőnek ez a Krisztus-központú értelmezése már régóta elhomályosult egyházunk éneklő gyakorlatában és népünk tudatában is…”

Csomasz Tóth Kálmán: „Dicsérjétek az Urat” (1.) című írásában így kezdi a 282. dicséretről szóló tudnivalókat. A problémát azonban abban látom, hogy nem véletlenül homályosult el népünk tudatában, és az éneklési gyakorlatban ez a gondolat. Valahol - a világ mérhetetlen sok kihívása között vergődő igehirdetők gondolkozásában, tudatában is - háttérbe, vagy kiszorult onnét a Bibliának ez a mindennél fontosabb üzenete. Mi hisszük, hogy az Isten Szentlelke által ihletett igehirdetések formálják az emberek, a ránk bízott nyáj gondolkozását. Egyrészt ezt szem előtt tartva, de még inkább a bennünket elhívó és szolgálatba állító Isten üzenetét, a nékünk Mennyei Királyul született Krisztust kell hirdetnünk, tudva, „hogy ha a trombita bizonytalan zengést ad, kicsoda indul a harcra?”.

Cs. Tóth K. leírja azt is, hogy népünk szerette ezt a tanítást hordozó éneket, hiszen számos dallamfelvétel bizonyítja ezt, sőt Kodály Z. is feldolgozta ezt „Vízkereszt” c. énekkari művében.

Ahhoz, hogy újra közel jőjjön hozzánk ez az ének és ennek üzenete, röviden tekintsünk bele Karácsony homiletikumába:

- Ravasz László nagyon nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a keresztyén – és ezen belül a karácsonyi - igehirdetés elsősorban nem kihívásokra felel, hanem „az Istennek megfeszített és feltámadott Krisztusban kijelentett üdvakaratát…, az igét…” (2.) hirdeti, és hozzá teszi „a homiletikai érték forrása: a Biblia.”

- Dr Boross Géza Hogyan prédikáljunk ma? című könyvében ezt így fogalmazza meg: „a karácsonyi prédikáción fordul meg, hogy karácsony valóban üdvtörténeti ünneppé lesz- e a gyülekezet számára. Igehirdetésünk kérdése: az inkarnáció titkának és csodájának aktuális értelmezése: CUR DEUS HOMO?= Miért lett az Isten emberré?”(3)

- Dr. Fekete Károly Homiletikája is felhívja a figyelmet, hogy „annak a ténynek a fényében kell prédikáljunk, hogy az ’Ige testté lett’ (4). Óva inti a mindenkori lelkipásztort attól a gyakori buktatótól, hogy az ünnepi nagy gyülekezet elé tárjuk a Bibliából általunk kitalált imperatívuszokat, okításokat. Idézi Dr. Czeglédy Sándort, aki így írt: „A karácsonyi motívumokkal, a karácsony etikai következményeivel, a karácsonyi tény indikatívuszával csak akkor állhatunk elő, ha már elmondtuk – alaposan kifejtettük, eléjük tártuk /ZP./ - azt, amit a karácsonyi tény indikatívuszáról el kell mondanunk…” Mit is jelent ez Fekete professzor úr szerint? „A teremtéstől a parusiáig ívelő üdvözítés-történetnek ez az eseménye az előzmények és a következmények ismeretében ünnepelhető igazi mélységében. Az előzmények vizsgálatánál a János prológusának titkáig – tehát a bűneseten és a teremtésen is túlra. A következmények rendjében pedig, már itt ’fénylik titka keresztfának’, biztat a nyitott sír, s hisszük, hogy ’ül a mindenható Atyaisten jobbján, s onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat’. ” (5)

Mind ezeket szem előtt tartva térjünk egy kicsit vissza az énekünkre, majd pedig az előttünk álló isteni megbízatásunkra - az Ige hirdetésének ünnepek alkalmából adott nagy lehetőségére.

Cs. Tóth K. is elénk tárja, hogy milyen mély bibliai alapokon nyugszik ez az ének: végig kíséri Krisztus életét a prófétai ígéretektől, a születésen át, a kárhozat fölötti győzelemig, a mennyei királyságig, majd dicsőíti a Szentháromságot mind ezért. Krisztus központú örvendező, újévet, új időszakot, új feladatokat is reménységgel kezdő ének, amely a Szentháromságot magasztalja!

Mitől lehet a mi - sokszor nagyon pesszimista, minden más gondolattal, megoldással foglalkozó – népünk is örvendező és reménykedő? Ha mi is merünk hasonlóképpen gondolkozni, Krisztust mennyei királynak látni, és hirdetni, mint ahogyan ez az ének tette.

Idéztem az igét a korintusi levélből: „Mi pedig Krisztus Jézust, az Urat prédikáljuk” (2. Kor. 4, 5.) – mit is jelenthet ez ma nekünk?

Miközben nagyon sok féle kép él Jézus Krisztusról az emberekben:

- pl. az egyházi tanítások megmagyarázhatatlan, titokzatos embere

- pl. kenyeret adó, gyógyító, „a nagy probléma-megoldó”

- az írástudók egy eszes tanítót láttak benne „Mindenki ő utána megy…”

- a Krisztusról alkotott képek alapján sokan misztikusnak tartják

- a szkíta „Jézus elmélet” szerint: Jézus magyar volt

- mások szerint: „zsidó fattyú” …

Tehát miközben teljes a bizonytalanság Jézu Krisztus személyét illetően, mi kiállhatunk, és szólhatunk az ÚR-ról. Arról, aki a világmindenség Urának Fia, képviselője, megtestesítője, kiábrázolása. „Aki képe a láthatatlan Istennek, aki minden teremtmény előtt született…, aki által, és akire nézve teremtetett minden.” (Kol. 1, 15-16.)

Nem csak Atyjának volt mindegy, hogy az idő kerekét előre forgatja-e vagy vissza - lásd Ezékiás gyógyulásánál, hanem Jézus Krisztusnak – a mi mennyei királyunknak is mindegy volt, hogy először azt mondja a gutaütöttnek, hogy „Megbocsájtattak a te bűneid!”, vagy azt, hogy „Kelj fel és járj!” – mert, hogy mind a kettőre volt hatalma. Sőt, ma is cselekszik! Ma is Mennyei Királyként cselekszik! Legyen számunkra mind ez: felelősséget ránk helyező, de egyben bátorító, erőt adó, hogy Igéje és Szentlelke által cselekszik, s felhasználja a mi igehirdetéseinket is, hiszen „az igehirdetés bolondsága által tartja meg a hívőket…”(1. Kor. 1, 21.)

Felhasznált irodalom:

- 1 Csomasz Tóth Kálmán: „Dicsérjétek az Urat” (Bp., 1971.) 162. old

- 2 Ravasz László: A gyülekezeti igehirdetés elmélete (Pápa, 1915.) 294. old

- 3 Dr Boross Géza Hogyan prédikáljunk ma? (Bp., 1986.) 123. old.

- 4 Dr. Fekete Károly: Homiletika, (Debrecen, 1993.) 98. old

- 5. uő. 99.old.

Egyházmegyei lelkésztestületi értekezlet, Balmazújváros, 2008. 12. 08.

0
0
0
s2smodern

Design by: www.diablodesign.eu