Hajdúvidéki Református Egyházmegye 

+36 54 527-063 

 4181 Nádudvar, Fő út 123.

Gyülekezetek

Oktatás

Idősgondozás

Börtönmisszió

„Ti sok verebecskénél drágábbak vagytok”

| |
Írta: Szabadi Árpád

Rendkívüli Közgyűlést tartott a Hajdúvidéki Református Egyházmegye október 28-án, a Balmazújvárosi Református Általános Iskola aulájában. A közgyűlésre azért volt szükség, mert Takács Tamás lelkipásztor és Takács Tamásné lelkésznő nyugdíjba vonulásával több tisztség is megüresedett az egyházmegyében.

„Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” Máté evangéliuma alapján hirdette Isten igéjét Somogyi László, a Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztora, a közgyűlés elején. A lelkész rámutatott, mi emberek értékesek vagyunk, de értékünket a megváltás adja. Istent és az Ő értünk tett áldozatát kell szem előtt tartanunk, mert csak az a maradandó, amit Isten dicsőségére cselekszünk.

Szabadi Árpád, esperesi jelentésében hálát adott a reformáció 500. jubileumáért. Kitért arra, hogy a reformációnak milyen fontos szerepe van az életünkre, gyülekezeteinkre, egyházunkra nézve. Reformálódás vagy deformálódás, pusztulás vagy életre segítés – ez a legnagyobb kérdése napjaink reformációjának – mondta az esperes. Megerőtlenedett az egyház, amin csak Isten segítségül hívásával lehet változtatni. Szabadi Árpád rámutatott azokra a kezdeményezésekre, amelyek a jó utat jelenthetik: a „Hirdesd az Igét!” program a gyógyulást, a megújulást szolgálhatja, a Szentlélek segítségével. Az esperes hálát adott az egyházmegyében az erőn felül szolgáló lelkipásztorokért, hitoktatókért, templomok és más épületek felújításáért, a megújuló gyülekezetekért, és a bizonyságtételekért.

Beregdarócon jártunk…

| |
Írta: Szabadi Árpád

A Hajdúvidéki Református Egyházmegye Nevelési – Oktatási Intézményvezetőinek találkozójára, 2017. október. 15-17. között került sor Beregdarócon. Harmadik alkalommal kaptunk lehetőséget a vezetett intézményeinkkel kapcsolatos kérdések, nehézségek, örömök megosztására. A beregdaróci együttlétünk egy vezetői továbbképzésnek, tréningnek tekinthető. Áldott vezetésben volt részünk a két nap során, hiszen egy nagyszerű, Isten által elhívott tréner által tanulhattunk. Dr. Szarka Miklós ref.lelkipásztor, pár- és családterapeuta, mentálhigiénikus szakember világított rá a témára, amit boncolgattunk a képzés során.

Reformáció hete Hajdúnánáson

| |
Írta: Szabadi Árpád

Mit tett Isten Hajdúsámsonban?

| |
Írta: Szabadi Árpád

Mintegy 30 millió forintból újították fel a hajdúsámsoni templom tornyát, 13 hónap alatt. Az összeget pályázat nélkül, adományokból, felajánlásokból gyűjtötték össze. Október 22-én tartott hálaadó istentiszteletet, ebből az alkalomból, a Hajdúsámsoni Református Egyházközség. 

Ködös és hideg vasárnap délután volt, amikor az ünnepi istentiszteletre gyülekeztek a hajdúsámsoni református templomban a hívek. A szemek és a mosolyok azonban melegséget, jókedvet és derűt árasztottak. Hálaadó szívekkel és lelkekkel telt meg a templom, ahol az ünnepi alkalmon Szabadi Árpád, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese hirdetett igét. Szabadi Árpád prédikációjában rámutatott: ahol külső építkezés van, ott belső, lelki épülés is tapasztalható, Isten népének szívében, és az Ő közösségében.

Az igehirdetést követően Lovász Krisztián, a Hajdúsámsoni Református Egyházközség lelkipásztorának beszámolóját – azaz inkább bizonyságtételét - hallgathatta meg az ünneplő gyülekezet. Régi álma volt a közösségnek a torony felújítása, anyagi forrása azonban nem volt rá. A lelkipásztor elmondta, az első lökést 2013-ban kapták, amikor Bölcskei Gusztáv püspök, a németországi Gustav Adolf Werk Alapítvány 5,4 millió forintos támogatását a templom felújítására irányította. Ezt követte két család felajánlása, szerettük temetése kapcsán, jótékonysági koncert, a Tiszántúli Református Egyházkerület 3,5 millió forintos, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye 1 millió forintos, majd Hajdúsámson önkormányzatának 2 millió forintos felajánlása. Pénzt, ingatlant, munkát ajánlottak fel a gyülekezet tagjai de sokan mellé álltak a felújításnak olyanok is, akik nem tartoznak a közösséghez. Több, mint 8 millió forint gyűlt így össze.

Reformáció ünnepe Hajdúböszörményben

| |
Írta: Szabadi Árpád

„Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni!” – regionális ifinap Nyíracsádon

| |
Írta: Szabadi Árpád

Negyedik alkalommal rendezte meg a Nyíracsádi Református Egyházközség október 14-én a Nyíracsádi Református Regionális Ifinapot, a helyi művelődési házban. Az idei alkalmon mintegy 80-an vettek részt, Nyírábrány, Hajdúsámson, Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Debrecen, Ottomány, és Érmihályfalva gyülekezeteiből. Áhítat, zenés dicsőítés, előadás, táncház, kézműves foglakozás és imaséta segítette a fiatalokat közelebb kerülni a Teremtőhöz.

„Jöjj! Erre Péter kiszállt a hajóból, és a vízen járva Jézus felé tartott.” (Mt 14,29) – szólt az Ige a fiatalokhoz a napkezdő áhítat elején. Igemagyarázatában Komor Csaba református lelkipásztor arra buzdította a gyülekezetet, hogy merjen mindenki kilépni a saját „hajójából”, megszokott környezetéből, lépjenek ki komfortzónájukból, mert így juthatnak csak közelebb a Teremtő Istenhez. Így teljesíthetjük be, amit az Úr ránk bízott, a parancsainak megtartása mellett, az ige hirdetését, saját életünkön keresztül. Az élet több területén, mind lelki, mind testi értelemben, fohászkodhatunk így az Úrhoz: „Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni!”

Lélekszüret

| |
Írta: Szabadi Árpád

Csípős hajnalok, a reggeli ködön átszűrődő nap sejtelmes fényei, késő délután a kéményekből az ég felé nyújtózkodó füst illata, a léptek alatt a száraz falevelek suttogása, a napról napra változó színes kép, melyet az őszi erdő fest, az éretten mosolygó szőlőszemekről lecseppenő hajnali harmat. Mindenhol otthagyja lábnyomát az ősz.

Emlékszem, amikor gyermekkoromban összegyűlt az egész család a nagyszülőknél, szüretelni. A felnőttek jókedvűen beszélgettek, mi, gyerekek önfeledten játszottunk, szaladgáltunk. Emlékszem a kis puttonyra, amit a hátunkra vehettünk. Sorról sorra jártuk a szőlőt, és szedtük, no és persze ettük a fényesen csillogó, hívogató, érett fürtöket a kellemesen simogató őszi napfényben. És a nap végére nem csak a ládák teltek meg, hanem a szívek és lelkek is. A kellemes fáradtságérzés mellé beférkőzött mindenki lelkébe az a megnyugtató melegség, amit a beszélgetések, nevetések, az együtt töltött idő hozott magával. A szőlő mellett ezt is mindenki hazavitte magával, és táplálkozott belőle. A gyümölcs nagy részéből pedig a nagyszülőknél hosszú, türlemes, gondos és fáradtságos munkával bor készült. Emlékszem a pince hordó és bor illatára. Emlékszem nagypapámra a lopóval, amikor valakinek kóstolót adott. Mire az érett szőlőből bor lett, mind gazdagodtunk. Talán felsorolni sem lehet, hogy mi mindennel. Hol vannak ma a nagy családi, baráti szüretek? Hol vannak a közösségek? Aki foglalkozik is szőlővel, napszámosokkal szüreteltet.

Egy évtizednyi közös szolgálat

| |
Írta: Szabadi Árpád

Hálaadás Hajdúböszörményben

2017.szeptember 17-én ünnepi hálaadó istentiszteleten vehettünk részt a Hajdúböszörmény Bocskai téri templomban. Loment Péter és Lomentné Szopkó Tünde lelkész házaspár 10 éves hajdúböszörményi szolgálatáért adtunk hálát. Ez alkalomból Pluhár Gáborné Szücs Enikő iskolalelkész Péter apostol szavaival köszöntötte az ünneplő gyülekezetet. "Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok."

„Meglepetés vendégként” a régi barát, lelkésztárs Pluhár Gábor hirdette az Igét Jer. 18:1-10 és 31:31-34 valamint Jn 12:20-26 alapján. Jeremiás jelképes cselekedetein keresztül arra hívta fel figyelmünket, hogy Jeremiás próféta a maga korában egyfajta reformációt indított el népe között. Azt hangsúlyozta, hogy meg kell újulnia, mássá kell lenni Izráel népének. Ne a külsőségekhez kötődjön a hit, hanem váljon belső meggyőződéssé. Kiemelte azt is, hogy nagy felelősség, kihívás egy közösség vezetőjének, vezetőinek lenni. Hálát kell adni az Úristennek a tíz év szolgálatért, a gyülekezettel együtt megtett közös útért, az áldásokért! "Szelíden, alázatosan vannak itt közöttünk a lelkészeink!"- avatta be meglátásába a gyülekezetet a régi barát és szolgatárs.

Design by: www.diablodesign.eu